Hatszáz embert küldenek el a közmédiából

2011.05.23. 20:38

Csoportos létszámleépítést jelentett be a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója. A bejelentés szerint hatszáz embert küldenek majd el a Magyar Televíziótól, a Duna Televíziótól, a Magyar Rádiótól és az MTI-től. Az elbocsátásokról szóló egyeztetés várhatóan a jövő héten kezdődik.

Hatszáz dolgozót érintő csoportos létszámleépítés szándékát jelentette be Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója hétfőn az alap üzemi tanácsának, érdekképviseleteinek és az állami foglalkoztatási szerveknek - közölte az MTVA szóvivője. Cserháti Ágnes a közleményben hozzátette: a szándékbejelentést követően, a jogszabályoknak megfelelően, a legkorábban hét nap múlva az üzemi tanáccsal konzultáció kezdődik, és arra az érdekképviseletek is meghívást kapnak.

Az MTVA vezetése hétfőn felkérte az üzemi tanácsot, hogy a csoportos létszámleépítéssel kapcsolatos statisztikai kéréseiket (például kor, nem, beosztás szerinti megoszlás) juttassák el hozzájuk. A konzultációra 15 nap áll majd rendelkezésre, így azt előreláthatóan június közepén lehet lezárni. Ezt követi a csoportos létszámleépítésben érintettek végső számának bejelentése, majd az érintett munkavállalók előzetes értesítése - áll a közleményben.

Cserháti Ágnes hozzátette: a közmédia rendszerében jelenleg mintegy 800 munkakörben, tucatnyi bérfizetési rendszerben dolgoznak munkavállalók. A munkakörök számát csökkenteni szükséges, a bérezés rendszerét egységessé és igazságossá kell tenni. A vezetők száma kiugróan magas volt, azt lényegesen csökkenteni kell.

Az MTVA Ideiglenes Üzemi Tanácsa további adatokat kért a munkáltatótól a leépítésről. "A delegáltak célja, hogy az MTVA munkavállalói közül csak alapos indokokkal, a működés biztonságát szem előtt tartva és a munkavállalói jogokat messzemenőkig figyelembe véve bocsássanak el bárkit is" - írták közleményükben.

A Népszabadság februárban még azt írta, hogy ezer embert küldhetnek el a közmédiumoktól. A médialap élén az év elején történt hirtelen váltás: alig három hónappal a kinevezése után távozott Fazekas Csaba vezérigazgató, aki az [origo] információi szerint azért mondott le, mert besokallt a lassan haladó munkától.

Utóda Böröcz István, aki a rendszerváltáskor politikai tapasztalatokat is szerzett, az utóbbi években pedig fontos fideszes háttéremberré nőtte ki magát médiaügyekben. Erről itt olvashat részletesen.

KAPCSOLÓDÓ CIKK