Magyar Nemzet: Ötvenmilliót fizetett soha nem használt riasztókért a HM egyik hivatala

Vágólapra másolva!
Hűtlen kezelés gyanúja miatt újabb feljelentésre készül a Honvédelmi Minisztérium, mert olyan riasztórendszerért fizetett ki közel ötvenmillió forintot a tárca egyik hivatala, melyet egy raktárban találtak meg egy belső ellenőrzés során - értesült a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Újabb feljelentésre és kártérítési perre készül a Honvédelmi Minisztérium az egyik hivatala és egy biztonságtechnikai cég által kötött szerződés miatt - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

A gyanú szerint olyan riasztórendszer leszállításáért és beszerzéséért fizetett ki csaknem ötvenmillió forintot a Honvédelmi Minisztérium egyik hivatala (a HM PNRI), amelyet végül egy budapesti raktárban találtak meg egy belső ellenőrzés során - írja a lap.

A megbízott biztonságtechnikai cégnek riasztóberendezéseket kellett beszereznie Brüsszelben, Monsban és Glonsban fenntartott HM-kezelésű, úgynevezett NATO-lakásokba, de a lap szerint ezeket végül ki sem szállították Belgiumba.

A munkák teljesítését azonban igazolták a HM Protokoll- és Nemzetközi Rendezvényszervező Irodájának vezetői, így a gyanú szerint csaknem ötvenmillió forintos kár érte a tárcát - számol be a csütörtöki Magyar Nemzet.