Pár éve még volt, hogy kinevették színpadiassága miatt, ma már a kormány is odafigyel arra, amit mond. Kemény csatái voltak az előző kormánnyal is, de a választások után sem állt le. Egy jelentéktelen érdekvédelmi szövetségből csinált rövid idő leforgása alatt fajsúlyos szervezetet, és bár eszközeivel azok sem feltétlenül értenek egyet, akikért kiáll, céljait még ellenfelei sem kérdőjelezik meg. Papp Magor, a rezidensszövetség elnökének portréja.

"Mentálisan nagyon fel tud pörögni, ilyenkor elég nehéz megállítani. Ekkor annyira a játékra koncentrál, hogy olykor még a nézőkre is ráparancsol, hogy ne zavarják beszélgetésükkel a meccset. Eltökéltségét mutatja, hogy egy régebbi bajnokságon a vesztes elődöntő miatti csalódottságában az asztalra csapva kis híján eltörte az ujját" - mesélt az [origo]-nak nevetve egy jellemzőnek vélt történetet a kétszeres országos bajnok Papp Magorról a Magyar Asztali Jégkorong Szövetség elnöke, Létay Dániel.

Papp Magor mégsem sportpályafutása miatt vált országosan ismertté, annak ellenére sem, hogy a legjobb magyarként szerepelt a 2009-es budapesti asztalihoki világbajnokságon, és a második legjobb magyar asztalihokis a világranglista alapján. A kezdő orvosok érdekeit védő Magyar Rezidens Szövetség elnökeként szerepel egyre többet, a szövetség egyre fajsúlyosabb szerepet tölt be az egészségügyi érdekvédelmi szervezetek között.

A Magyar Rezidens Szövetség első jelentős megmozdulását 2009 novemberében szervezte meg a jelenleg 33 éves Papp Magor, amikor ezernél is több fiatal orvos demonstrált a Bazilika előtt a nehéz munkakörülményeik miatt. Komolyabb visszhangot váltott ki a rezidensek zöldkeresztes mozgalma 2010 őszén, amikor Papp Magor szerint a fiatal orvosok vállalták volna, hogy nem fogadnak el hálapénzt, ha havi nettó 95-100 ezer forintos fizetésük 200 ezer forintosra emelkedne.

Eddigi leglátványosabb bejelentése azonban az volt, hogy múlt kedden gyakorlatilag ultimátumot adott a kormánynak, amikor kijelentette, hogy január 1-jén több ezer orvos letétbe helyezett felmondása aktivizálódhat, ha a kormány nem ül le velük tárgyalni az orvosi béreknek az átlagbér háromszorosára emeléséről. Papp az [origo]-nak azt mondta, nem ért egyet a bejelentés ilyen olvasatával, nem tartja ultimátumnak az elhangzottakat.

A kormányváltás után hangosodtak fel

Bár a Magyar Rezidens Szövetség régebb óta működik, az [origo] által megkérdezett egészségügyi dolgozók és hallgatók többsége az erdélyi származású Papp Magor 2008-as elnökké választásáig nem hallott a szövetségről. "Azelőtt nem nagyon mutogatták magukat, inkább csak névleg működő szervezet volt, néha kérdőíveket töltettek ki hallgatókkal" - mondta az [origo]-nak Papp Magor egyik akkori egyetemista ismerőse. "Amikor Magor lett az elnök, benne volt a levegőben, hogy nagyon rossz a helyzet" - tette hozzá. Szerinte a régebbi vezetésnek nem volt kellő energiája a rezidensek érdekképviseletével foglalkozni, a változást pedig Papp Magor elszántságának tudja be.

"Csináltak egy működő honlapot, elkezdtek sajtóközleményeket kiadni" - mondta egy másik egyetemista. A források szerint Papp Magor rengeteg munkával kutatott fel kapcsolatokat, és az volt a célja, hogy minél több fórumon, minél szélesebb körben legyen jelen a szervezete. Papp Magor szerint azonban egy jóval korábbi esemény, a 2007-ben szervezett rezidensfórum jelentette a fordulópontot, amelyen még az orvosegyetemi hallgatók szóvivőjeként volt jelen. Papp szerint a fórumnak és a négyezer aláírással benyújtott petíciójuknak köszönhetően vette le a napirendről a fizetős képzés lehetőségét Molnár Lajos akkori egészségügyi miniszter. "Ez volt a mi generációnk első, sikerrel végződő közéleti szerepvállalása. Innentől kezdve keresték a véleményünket, és az azóta elmúlt években ahhoz szoktunk hozzá, hogy tudunk tenni a sorsunkért" - mondta Papp Magor.

A rezidensszövetség elnöke szerint 2008-as megválasztásakor a szervezet "kevésbé volt aktív". Papp szerint az akkori tagság közül sokan elfáradtak a nehéz körülmények miatt, de a 2009 novemberi, több mint ezres demonstráció "komoly megerősítés volt, hogy jó az, amit csinálunk, mert közösségteremtő". Bár a 2007-es rezidensfórumra Molnár Lajos még nem ment el, az azóta eltelt időszakban Papp rendszeresen találkozik az egészségügy meghatározó politikusaival. Papp szerint 2007 óta több rendeletalkotó miniszteri munkacsoportba is meghívták őket, és szerinte több tervezet is az ő ellenállásukon bukott meg.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Papp Magor májusi sajtótájékoztatója előtt

A rezidensszövetség sorsát régóta nyomon követő forrás szerint a 2009-es, első komolyabb sajtómegjelenés után igyekeztek minél nagyobb sajtóvisszhangot kiváltani, ekkor még sikertelenül, de hírlevelek és facebookos csoportok révén sikerült elérniük, hogy aki követni szerette volna, az könnyen megtalálhatta őket. A forrás szerint a 2010-es kormányváltás előtt Papp Magor egyre gyakrabban tűnt fel ellenzéki médiumokban, de igazán a kormányváltás után "hangosodtak fel", szerették volna tisztába tenni szándékaikat az új kormányzatnál, emiatt a jobboldali médiumok mellett a közmédiumokban is "engedték őket szerepelni".

A Magyar Rezidens Szövetségnek látszólag meglehetősen hűvös volt a viszonya az előző kormány egészségügyi minisztériumával, többek között a "röghöz kötés" miatt, de a 2010-es választást megelőző kampányban Mesterházy Attila MSZP-s kormányfőjelölt egyik kijelentése is felháborította őket. Mesterházy korábban azt nyilatkozta, hogy Magyarországon az orvosok bárkit politikai meggyőződése szerint megkülönböztető módon kezelnének. A kormányváltás után gyorsan eltörölték a rezidensek "röghöz kötését", de az azóta eltelt időszakban Papp ugyanazokkal a követelésekkel bombázza Szócska Miklós államtitkárt, mint korábban Székelyt.

Érzékeny társaság

Az [origo] által megkeresett egészségügyi érdekvédők és rezidensek Papp Magor aktivitása mellett szinte valamennyien arra vezették vissza a rezidensszövetség sikerét, hogy az elmúlt években tényleg kritikussá vált a rezidensek helyzete.

"Érzékeny társaság az egészségügy szempontjából, az egészségügy metszéspontjában vannak. Látják a problémákat és mobilisak is, sokkal könnyebben el lehet őket veszíteni" - mondta az [origo]-nak a rezidensekről Gaál Péter, az Egészségügyi Menedzserképző Központ megbízott igazgatója. Szerinte a régebb óta orvosként dolgozók "már nem éheznek, mert vannak bizonyos kompenzációs mechanizmusok, amivel megéri" az orvosi munkát végezni. A fiataloknak viszont jó lehetőség az EU-csatlakozással megnyíló európai munkaerőpiac.

"A fiataloknak nincs mit veszteniük, ki tudnak menni külföldre" - mondta az [origo]-nak Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke. Rácz szerint az is mutatja a rezidenseknél növekvő elégedetlenséget, hogy 2010-ben lépte át először az ezres nagyságrendet a kivándorló orvosok száma. "Nincs olyan markáns érdekvédelmi potenciáljuk, mint az orvosi kamarának vagy a kórházszövetségnek, de most nagyon megnőtt a súlyuk" - tette hozzá Rácz.

"Azért kerültek reflektorfénybe a rezidensek, mert a helyzet kezd nagyon akuttá válni" - mondta a budapesti orvosi egyetem egyik hallgatója. Szerinte a rezidensszövetség próbálja a legtöbbet tenni az érdekvédelmi szervezetek közül, a többit "elég lagymatagnak" nevezte. Egy másik diák szerint a rezidensszövetség jól ismerte fel az ideális kitörési pontot: 2010 márciusában körülbelül 500 fős tüntetést szerveztek, amikor a kormány "röghöz kötötte volna" a fiatal orvosokat.

"Megszoktuk azt a tudatot, hogy nem fogunk sok pénzt keresni, de ez az intézkedés olyan felhördülést váltott ki, amelyet nagyon jól lovagolt meg Papp Magor" - mondta a hallgató. "Érett, hogy a fiatal orvosok egyre komolyabb formában adjanak hangot" kilátástalan helyzetüknek - mondta Gaál Péter.

Nem volt megszeppenve

"Már hökösként látszott rajta, hogy szívesen felvállalja a hallgatói érdekeket" - mondta Papp Magorról egyik korábbi egyetemista társa. Szerinte Papp viszonylag későn, harmad- vagy negyedéves korában került a Semmelweis Egyetem hallgatói önkormányzatához, és két éven belül az Általános Orvostudományi Kar hallgatói önkormányzatának vezetője lett. "Ismerősei révén került a szervezethez, és már akkor is látszott rajta, hogy abszolút ambiciózus" - mondta róla egy HÖK-vezető, aki szerint "kicsit rámenős volt".

"Hökösként elég nagy volt a szája, de amint kilépett a nyersebb valóságba, ezzel inkább maga alatt vágta a fát" - mondta egy egyetemista arról, hogy eleinte nagyon sokan támadták nyers megfogalmazásai miatt. "Mindenki úgy tartja, hogy nagyon lelkes és jó szándékú, de régebben málészájú volt, olyan kis naiv, sokszor lesöpörhető. Például az egyik általuk szervezett performansznál olyan volt, mint egy brazil szappanoperában. Túlságosan az érzelmekre hatott, pedig amit tartalmilag mondott, az korrekt volt" - mondta róla egy másik egyetemista.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Papp Magor Szócska Miklós egészségügyi államtitkárral

Az [origo]-nak nyilatkozó, Papp Magorral állami oldalról tárgyaló emberek szerint azonban rögtön látszott rajta, hogy kemény, volt, aki azt mondta, hogy radikálisan képviselte a rezidensek érdekeit. "Kemény tárgyalópartner volt, felkészültnek tűnt, elképzeléseit mindig az általuk készített felmérésekkel igyekezett alátámasztani" - mondta Székely Tamás. A volt miniszter szerint az "elég fajsúlyosnak számító" szervezetnek általában engedtek a viták során, ha nem volt ehhez többletpénzre, forrásátcsoportosításra szükség. "Az alapproblémáját, a pénzkérdést azonban nem bírtuk megoldani, így nehéz volt vele tárgyalni, mert ennek a híján a többi kérdésben nem tudott rugalmas lenni" - emlékezett vissza Székely, aki szerint fiatalabb kora ellenére egyáltalán nem volt megszeppenve Papp Magor.

Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke szerint a fiatal orvosok érdekképviselőire jellemző, hogy verbálisan meg akarják semmisíteni vitapartnereiket. Bélteczki szerint Papp Magor elég higgadtan szokott érvelni, de emlékszik olyan vitára, ahol "nem fogadta el a másik fél elfogadható érveit". Az orvosi kamara ügyviteli vezetője, Gyenes Géza is azt említette, hogy Papp Magor és a rezidensszövetség úgy képzeli, hogy mindent magától el tud intézni, és csak névlegesen fog össze a többi érdekszervezettel, a gyakorlatban nem hallgatnak a többiekre. "Neki van egy olyan tulajdonsága, hogy ami számára nem tűnik fontosnak, akkor nem jön el egy rendezvényre - még akkor sem, ha korábban megígérte" - mondta a jobbikos parlamenti képviselőként is dolgozó Gyenes.

Abban azonban valamennyi, [origo] által megkérdezett egyetértett, hogy nagyon sokat változott Papp kommunikációja az elmúlt években. "Korábban sok támadás érte, mert nagy lendülettel, harciasabban beszélt, de a kritikák miatt mostanra sokkal tudatosabb, átgondoltabb lett" - mondta egyik egyetemi ismerőse. "Úgy érzem, hogy csiszolódik, kezd visszafogottabb lenni" - mondta Pappról Rácz Jenő, aki több egészségügyi fórumon is találkozott vele. Szerinte korábban sok bírálatot kapott bombasztikus kijelentései miatt, jóslatai jóval ritkábbak, mint a kezdeti időszakban. "Amikor hökösként fontoskodott, még kinevettem. Az eszközeivel továbbra sem értek egyet, mert szerintem túl aktív, a céljaival viszont igen, és most már van benne némi bizodalmam" - mondta egy orvostanhallgató.

Hálásak neki

Bár stílusát többen kifogásolták, az [origo] által megkérdezett rezidensek és orvostanhallgatók egyetértettek Papp Magor céljaival, és pozitívan beszéltek arról, hogy valaki szabadidejét feláldozva kiáll az érdekeikért. "Benne van az emberekben, hogy talán nem ő a legalkalmasabb a rezidensek képviseletére, de így is hálásak neki" - mondta egy egyetemista. Az [origo]-nak többen is azt mondták, a rezidensek körében egyértelmű Papp Magor támogatottsága, volt, aki azt mondta, hogy minden reménye a rezidensszövetségben van. Olyanok is akadtak, akik azt vetették fel, hogy Papp nem eléggé radikális, és sokkal keményebb eszközökkel kellene harcolni érdekeikért.

Valamennyi, [origo] által megkérdezett hallgató azt mondta, nagyon sok barátja van Papp Magornak. "Mindig telefonál vagy intéz valamit, nagyon elfoglalt ember benyomását kelti" - mondta róla egyik ismerőse. "Egyik hétvégére egy kirándulást szerveztünk, és egy nappal az indulás előtt jutott eszembe, hogy szükség lenne egy statikuskötélre. Felhívtam Magort, hogy tud-e szerezni, és fél órán belül szerzett egyet. Ez nem egy bevett dolog, korábban öt hegymászó klubot is felhívtam" - mondta a szívesen hegyet mászó Pappról.

Az [origo] által megkérdezett érdekvédők közül valamennyien azt mondták, hogy nem látnak semmilyen politikai mozgatórugót a szervezet akciói mögött, egyikük szerint "sokkal kevésbé átpolitizálódott" a rezidensszövetség a hasonló szervezetekhez képest. Papp Magor is azt mondta, hogy első számú alapvetés a szervezetnél, hogy "nem szabad politikai motívumoknak belekerülnie, mert szakmai szempontokról venné el a fókuszt". Papp szerint eddig több politikai rendezvényre is hívták őket, de egyikre sem mentek el, ellenben szakmai meghívások esetén bárkinek eleget tesznek. Egyetemista társai is azt mondták, hogy nem fedeztek fel semmilyen politikai szándékot a szervezetnél. Több megkérdezett nem is tudta belőni Papp Magor politikai beállítottságát, mindössze egy, Pappot közel tíz éve ismerőse mondta róla, hogy "fideszes", jobboldali konzervatív gondolkodású ember. Papp Magor erről annyit mondott az [origo]-nak, "nyílván vannak értékrendbeli szempontjai", de ezt a magánügyének tartja.