Közel 1,8 milliárd forint tűnt el a HM-ből öt év alatt a miniszter szerint

Vágólapra másolva!
A Honvédelmi Minisztériumnál (HM) végzett átvilágítás eredménye szerint összesen 1,773 milliárd forint kár érte a tárcát 2005 és 2010 között - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter évértékelő sajtótájékoztatóján. A miniszter azt mondta, a pénzt a HM cégein keresztül, az alvállalkozókon át vitték ki a tárcától. A minisztérium minden esetben érvényesíteni szeretné kárigényét, amikor ez lehetséges. A felmerült ügyekben jellemzően hűtlen kezelés, adócsalás és versenyhátrány okozása miatt tettek feljelentést.
Vágólapra másolva!

Összesen 1,773 milliárd forint kár érte a Honvédelmi Minisztériumot (HM) 2005 és 2010 között - közölte Hende Csaba miniszter csütörtökön Budapesten, hozzátéve: ez a már megismert ügyeket jelenti, a valós anyagi kár ennél is nagyobb lehet. A honvédelmi tárca vezetője a minisztérium egyéves munkájáról tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az átvilágítás fényt derített arra, hogy a pénzt a HM - évente 50 milliárd forint felett rendelkező - cégein keresztül, az alvállalkozókon át vitték ki a tárcától. A jogi megállapítások szerint a 45 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett bűncselekmény az érintett gazdasági társaságok 12 vezető tisztségviselőjét érinti.

A miniszter elmondása szerint a legnagyobb kárt, 596 millió forintot a HM EI Zrt.-nél mutatták ki, a másodikat (540 millió forintot) a HM Rekreációs Nonprofit Kft.-nél. A HM Térképészeti Kft.-nél 382 millió, a HM Zrínyi Kommunikációs Nonprofit Kft.-nél 250 millió forint tűnt el. A miniszter közlése szerint a tárca cégeinél több szabálytalanságot is megállapítottak az átvilágítás során: ezek működése gyakran átláthatatlan és ellenőrizhetetlen módon folyt, a korábbi vezetők olyan szerződéseket kötöttek, amelyek évekre "bebetonozták a túlárazott szolgáltatásokat," és az alvállalkozók valódi verseny nélkül jutottak megbízásokhoz.

Hende Csaba kiemelte, hogy a szerződések azt mutatták, sok esetben nem a honvédség, hanem az alvállalkozók jártak jól. A megkötött szerződéseket folyamatosan változtatták, előfordult, hogy utólag kötöttek szerződést a már elvégzett munkára, vagyis a HM és cégei előfinanszírozták az alvállalkozókat.

A pályázatokon rendre ugyanazok a cégek indultak és nyertek, így kialakult egy 10-12 cégből álló kedvezményezett csoport, amelynek tagjai között még tulajdonosi összefonódás is volt. "Ez a rendszer tehát nemcsak átláthatatlan, de belterjes is volt" - fűzte hozzá.
A honvédelmi miniszter a felmerült ügyekben megtette a feljelentést a legfőbb ügyésznél. Hende Csaba hangsúlyozta, hogy a tárca minden esetben érvényesíteni szeretné kárigényét, amikor ez lehetséges. A felmerült ügyekben jellemzően hűtlen kezelés, adócsalás és versenyhátrány okozása miatt tettek feljelentést.

Az eddig nyilvánosságra került adatokból az derült ki, hogy éveken át sok millió forint közpénz mozgott a Honvédelmi Minisztériumban a beszállítóktól a minisztériumi vezetőkig korrupciós csatornákon. Az [origo] részletes összeállítását itt olvashatja.