Több mint 27 milliárd forintba került eddig az iszapkatasztrófa

2011.06.03. 20:26

Összesítette az iszapkatasztrófa által okozott károk felszámolásának és az újjáépítésnek a költségeit az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a több mint 27 milliárdos összeg közel felét már ki is fizették.

Összesítette az októberi vörösiszap-katasztrófával kapcsolatban felmerült állami költségeket az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A katasztrófavédelmi kormánybiztos honlapján az iszapömléssel kapcsolatosan felmerült költségekről, a védekezési, helyreállítási és újjáépítési feladatok ellátásáról az érintett tárcákra vonatkozóan közzétett összesítés szerint várhatóan több mint 27 milliárd forint lesz a katasztrófavédelem, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és az egyéb szervezetek - Honvédelmi Minisztérium, rendőrség és az önkormányzatok - OKF által összegzett költsége.

A táblázatban közzétett adatok szerint az idén április 30-ig 12,5 milliárd forintot fizettek ki, ebből a legnagyobb tételt, 6,2 milliárd forintot a külterületek mentesítését koordináló vidékfejlesztési tárca és a földterületek vörösiszaptól való megtisztítását elvégző Mecsekérc Zrt. kapta. Az OKF összes költsége 5,3 milliárd forint lesz, ebben benne vannak többek között a károsultak lakásvásárlására, kárenyhítésére és az új lakóparkok építésére fordított költségek. Az új lakóparkot építő VeszprémBer Zrt.-nek eddig 1,9 milliárdot utaltak át, és még egymilliárd forintot fognak kapni. Összesen további 14,5 milliárd forint várható költség szerepel a táblázatban, ebből 12,3 milliárd forint a Mecsekérc költsége lesz.

Az OKF összesítése szerint ügyvédi díjakra már kifizettek 314,2 millió forintot, a kárbecslésre pedig 20,3 millió forintot, de erre a két tételre még várhatóan 49,8 millió forintot fognak kiutalni a költségvetésből. A várható kifizetések között szerepel a katasztrófa károsultjainak bútorvásárlására 625 millió forint, és kárenyhítésre további 200 millió forint is.

A Mal Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. Egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki, az áradás három települést - Devecsert, Kolontárt, Somlóvásárhelyt - öntött el. A szerencsétlenség következtében tízen meghaltak, és több mint százhúszan megsérültek. A kormány a katasztrófa miatt kihirdetett veszélyhelyzetet Veszprém megyére vonatkozóan június 30-ig meghosszabbította, és ezt a dátumot adta meg a helyreállítás-újjáépítés határidejének. Az iszapömlésről szóló összes cikkünk ezen a linken található.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK