Kislánya miatt kérte Budaházy felmentését ügyvédje

2011.06.06. 11:44

A terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György szabadlábra helyezését kérte ügyvédje a Budaházy-per hétfői tárgyalásán. Az ügyvéd szerint Budaházy gyermekei megsínylik apjuk távollétét, az egyik kislánynál súlyos problémákat állapítottak meg szakértők. Budaházy két éve van előzetes letartóztatásban.

Budaházy György szabadlábra helyezését kérte az ügyvédje, elsősorban védence gyermekeire hivatkozva, a terrorcselekmények vádjával folyó büntetőper hétfői tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon. Budaházyt két éve tartják fogva.

Az eljárás korábbi szakaszában több gyanúsított is hónapokig előzetes letartóztatásban volt, jelenleg azonban már csak az első-, illetve a harmadrendű vádlott, Sz. Endre áll a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt. A Fővárosi Bíróság utoljára három hónapja utasította el Budaházy szabadlábra helyezési indítványát, amelynek elbírálása másodfokon még folyamatban van.

A hétfői tárgyaláson az elsőrendű vádlott védője, Szikinger István elsősorban arra hivatkozott, hogy Budaházy gyermekei nagyon megsínylik édesapjuk többéves távollétét, különösen az egyik kislány, akinél már súlyos, szakértők által is leírt lelki problémák merültek fel. Az ügyvéd azzal is érvelt, hogy eddig nem kaptak részletes, érdemi választ szabadlábra helyezési indítványaikra.

Mivel vádolják Budaházyt?

A Központi Nyomozó Főügyészség 34 oldalas vádirata szerint Budaházy György 2007 elején egy "Hunnia Mozgalomnak" nevezett csoportot hozott létre és vezetett abból a célból, hogy országgyűlési képviselők elleni megfélemlítő támadásokkal befolyásolják a parlamenti döntéseket. A vád szerint a 17 vádlotton kívül voltak olyan tagjai is a mozgalomnak, akiket nem sikerült azonosítani.

A vád szerint egy 16 főből álló csoport tagjai Budaházy utasítására 2007 decemberében Hiller István és Kóka János ingatlanjai ellen fegyveres, illetve Molotov-koktélos támadást hajtottak végre, majd 2008. február 8-ára virradóra hasonló támadást intéztek több településen más országgyűlési képviselők ingatlanjai ellen. Így akarták befolyásolni az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény parlamenti elfogadását. Később, 2009. április 8-án egy miskolci, egy Szigetváron lakó és egy adonyi országgyűlési képviselő házánál akartak elhelyezni futball-labdába rejtett pokolgépeket. A bombákat egy időben akarták felrobbantani, ezt azonban a rendőrség megakadályozta.

A vád szerint szintén Budaházy György utasítására követték el a csoport tagjai 2007-ben az SZDSZ XI. kerületi székháza, továbbá az MSZP kispesti és kőbányai székháza elleni Molotov-koktélos támadásokat, valamint számos hasonló akciót Szilvásy György volt titokminiszter ingatlanja, illetve szórakozóhelyek és jegyirodák ellen. Budaházy utasítására a vád szerint a csoport négy tagja 2007 decemberében fémrudakkal bántalmazta Csintalan Sándor volt szocialista politikust, a Hír Tv műsorvezetőjét egy III. kerületi társasház teremgarázsában, mert a sértett a műsorában a mozgalom tagjait huligánoknak, rongálóknak nevezte. Budaházy György emiatt több mint másfél éve előzetes letartóztatásban van. Budaházy a március 2-án kezdődött elsőfokú per tárgyalásán azt mondta, hogy szerinte ötven éve nem volt ehhez hasonló kirakatper.

KAPCSOLÓDÓ CIKK