Nagyobb pörgést ígért Orbán az elégedetlenkedőknek

Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a kilencedik alkalommal megrendezett kötcsei találkozón
Vágólapra másolva!
Meglepetéseket és izgalmas nyarat ígért Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi kötcsei zártkörű beszédében - mondta az [origo]-nak az esemény több résztvevője. Szerintük Orbán jó formában volt, de szóvá tette, hogy sok csip-csup ügy köti le az energiáit. Kapott kritikákat is a kormány kulturális területen végzett munkája és az elszámoltatás miatt. Egy résztvevő szerint elismerte, hogy a bírálatok jogosak, de az EU-elnökség végéig nem lesz alkalma változtatni a helyzeten.
Vágólapra másolva!

Izgalmasak lesznek és Európában is meglepetéseket okoznak majd a nyáron előkészített kétharmados törvények - erről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi kötcsei beszédében a találkozó egyik résztvevője szerint. A nem politikusként dolgozó, névtelenséget kérő forrás az [origo]-nak azt mondta, Orbán részleteket nem árult el a jogszabályokról, annyit mondott, hogy egész nyáron keményen fog dolgozni, többek között a gazdasági tárgyú sarkalatos törvényeken.

Kötcsén több éve rendszeresen összegyűlnek a Fidesz-KDNP szövetség politikusai és a pártszövetség több meghatározó szimpatizánsa. Az idén zárt körben tartották a rendezvényt, még a kormánnyal szimpatizáló médiumok tudósítóit sem engedték be. Az [origo] több résztvevővel beszélt, beszámolóik alapján foglaljuk össze az elhangzottakat. A résztvevők azzal a feltétellel beszéltek a zárt rendezvényről, hogy nem közöljük a nevüket.

A kilencedik alkalommal megrendezett, zártkörű kötcsei találkozón Orbán azt mondta egy vasárnapi miniszterelnökségi közlemény szerint, hogy "Magyarország háborúban áll az államadóssággal és a munkanélküliséggel. Vegyétek komolyan ezt a háborút, mert ha mi nem győzzük le az államadósságot és a munkanélküliséget, akkor azok győzik le Magyarországot". A háborút egyetlen módon lehet megnyerni: a munka megbecsülésének helyreállításával, beleértve a kétkezi, fizikai munkát is - mondta Orbán a közlemény szerint.

A résztvevő az [origo]-nak azt mondta, Orbán nagyrészt megismételte múlt keddi beszédét, amelyben a kormány egyéves tevékenységét értékelte. A forrás szerint a kormányfő vasárnapi előadása annyiban különbözött a múlt kedditől, hogy mivel a kötcsei találkozó nem nyilvános, így Orbán kötetlenebbül fogalmazott, a részvevőket jobban beavatta gondolkodásmódjába.

A találkozó résztvevője szerint a kormányfő félórás beszédében többek között azt részletezte, hogy a kormány célja a középosztály megerősítése, a Fidesznek szerinte ez a természetes szavazóbázisa. A középosztály megerősítése így a kormány számára stratégiai fontosságú, derült ki Orbán szavaiból. A forrás szerint arról is beszélt, hogy a kormány több gazdasági jellegű döntése is ezt a célt szolgálta, többek között a korkedvezményes nyugdíj megszüntetése, illetve az egykulcsos szja bevezetése.

A forrás szerint Orbán azonban hozzátette, mindez nem jelenti azt, hogy más társadalmi csoportokat el akarnak idegeníteni maguktól a kormánypártok. Így például a nyugdíjasoknak el akarják magyarázni, hogy a nyugdíjrendszer átalakításának az a célja, hogy a nyugdíjakat később is biztosítani lehessen.

Kritikák és "frappáns válaszok"

A Fidesz egyik, a találkozón részt vevő parlamenti képviselője szerint Orbán a középosztály megerősítéséről azt mondta, ez nemcsak a Fidesz, hanem az egész ország érdeke is, hiszen a nyugati országokban szintén erős a középosztály. A kormányfőtől a jelenlévők kérdezhettek, Orbán a kérdésekre a fideszes képviselő szerint "frappáns" válaszokat adott.

A kormányzat munkája több bírálatot is kapott egy kormánypárti tisztségviselő szerint, aki részt vett az eseményen. Azt mondta, több felszólaló - köztük az egri színház igazgatója, Blaskó Balázs - a kormány egyes kulturális döntéseit kifogásolta, többen pedig azt tették szóvá, hogy a kultúra területén "nem történt semmi" a kormányváltás óta.

Forrás: MTI/Varga György

Mások a kormány által ígért elszámoltatást bírálták, volt, aki azt mondta, a megbízott elszámoltatási biztos, Budai Gyula "még semmilyen konkrét eredményt nem mutatott fel, egyetlen volt szocialista vezető kezén sem kattant a bilincs az elmúlt egy évben". (Hogy áll az elszámoltatás? Olvassa el az erről szóló cikkünket!) A miniszterelnök a minisztériumi vezető szerint igazat adott a bírálóknak, és azt mondta, maga is úgy érzi, hogy "valóban nem sok minden történt" az említett két területen. Hozzátette, hogy ezekkel az uniós elnökségi félév lejártáig nem tud foglalkozni, de júliustól "kézbe veszi, felpörgeti az ügyeket".

Felcsattant a csip-csup ügyek miatt

A kormányzati forrás szerint az egészségügyi államtitkárság által bemutatott Semmelweis-tervben felvázolt átalakítások miatt is több bírálatot kapott Orbán. A találkozó több orvos, illetve egészségügyi intézmények irányításában is szerepet vállaló résztvevője is felszólalt, többen rossznak és kivitelezhetetlennek nevezték a betegellátás átalakításának irányát. A Semmelweis-terv szerint a kormány átalakítaná a kórházi ellátást. Nyolc, több megyét ellátó nagytérségi kórház jönne létre a sürgősségi és traumatológiai esetek kezelésére. A kormány átszervezné az állami kórházak működtetését is (részletek itt).

A kritikákra egy másik, az eseményen részt vevő kormányzati vezető állítása szerint a miniszterelnök egy alkalommal felcsattant, hogy megválasztása óta minden napja "mikromenedzsmenttel", kisebb horderejű ügyek, hozzá érkező panaszok kezelésével telik, miközben neki kormányfőként "makromenedzsmenttel", vagyis stratégiai ügyekkel kellene foglalkoznia.

Tudatos meglepetések

A fideszes képviselő szerint Orbán a gazdasági tárgyú törvények közül a nyugdíjrendszer, illetve a közteherviselés alapjait lefektető törvények előkészítéséről beszélt. Az izgalmas gazdasági megoldásokon egy, az [origo]-nak nyilatkozó kormánytag szerint a júliustól induló közmunkaprogramot értette a miniszterelnök.

Ennek részleteiről már a múlt héten, a kormány devizahitelesek megsegítésére kidolgozott programjával kapcsolatban is beszélt Orbán. Akkor azt mondta, hogy közmunkásokat is bevonnának azoknak a bérlakásokból álló lakóparkoknak az építésébe, amelyekbe a fizetni nem tudó adósokat költöztetné a kormány. A minisztériumi vezető szerint a közeljövőben "több szokatlan konstrukcióban" felbukkannak majd a közmunkások, amivel a kormány igyekszik bebizonyítani, hogy az állam és a piac nem szükségképpen áll szemben, hanem ki is egészíthetik egymást.

Forrás: MTI/Varga György
Szijjártó Péter a helyszínen is nyilatkozott

A kötcsei találkozón részt vevő fideszes képviselő szerint Orbán egy kérdésre adott válaszában azt fejtegette, hogy számos olyan kormányzati döntés, amely az esetlegesség látszatát keltette, valóban meglehetősen tudatos volt. A képviselő azt mondta az [origo]-nak, hogy évek óta nem látta Orbánt ilyen jó formában, mint a vasárnapi beszéde közben.

Az egyik résztvevő szerint Orbán nem beszélt arról, hogy tervez-e kormányátalakítást a közeljövőben, bár sokan várták ennek a témának a felvetését. A kormányfő ugyanis a múlt keddi beszédében azt mondta, hogy az a kormányzati teljesítmény, amely elég volt az elmúlt egy évben, nem lesz elegendő jövőre. A Blikknek pedig azt nyilatkozta, hogy a kormánytagokkal eltérő megállapodásokat kötött. "Voltak, akik világossá tették, hogy nem vállalják a négy évet. Ha új feladatokat kap a kormány, nyilván muszáj lesz ehhez alkalmazkodni" - fogalmazott.

Tizenöt évet jósolt a Fidesznek Orbán

A kötcsei találkozón Orbán az utóbbi években is többször beszélt politikai elképzeléseiről. A legutóbbi rendezvényen, 2010 szeptemberében a nemzeti kormányzásról tartott előadást, többek között arról beszélt, hogy várhatóan lesznek olyan érdekcsoportok a kormányon és a Fidesz parlamenti frakcióján belül, amelyek befolyásolni szeretnék majd a költségvetési tervezést, ezért konfliktusokra, "harcokra" számít.

Orbán az őszi előadásában arról is beszélt, hogy a kormány kétharmados többsége mögött a polgári középosztály és az alacsonyabb státusúak szövetsége áll, amely a 2008-as vizit- és tandíjas népszavazással jött létre, és amelyet az áprilisi országgyűlési választások megerősítettek. Orbán szerint ezt a szövetséget azonban nehéz lesz fenntartani, mert miközben át kell építeni az egész gazdasági rendszert, ezermilliárdokat kell kivonni a gazdaságból, hogy a korábbi években felvett kölcsönöket törleszteni tudja a kormány.

A 2009. őszi kötcsei pikniken pedig Orbán arról beszélt, hogy a Fidesz olyan, középen álló párttá válhat, amely a következő 15-20 évben az MSZP-vel való civakodás helyett a kormányzásra koncentrál.