Disznótorra is elvitték a gyanú szerint megvesztegetett bírónőt

Vágólapra másolva!
Vesztegetéssel gyanúsítanak egy szabolcsi bírónőt, aki az ügyészség szerint különböző szívességekért cserébe együttműködött egy felszámolóval, akit számos megrendeléshez juttatott. A gyanú szerint a felszámoló egy háromnapos disznótorral is kedveskedett a bírónőnek. A bírónő és a felszámoló tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el.
Vágólapra másolva!

Vesztegetés és más bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság egyik bíróját, dr. K.-né dr. J. Juditot, valamint H. Attila felszámolót.

Az ügyészség közleménye szerint a gyanúsítást arra alapozzák, hogy a bírónő 2008-2010 között folyamatosan jogtalan előnyöket fogadott el a felszámolótól, például rendszeresen szállította a kocsijával, intézte a bírónő gépkocsijának szervizelését. A közlemény szerint "a nyomozás során arra is adat merült fel, hogy a felszámoló költségére vett részt dr. K.-né dr. J. Judit egy háromnapos disznótoros rendezvényen".

A bírónő a felszámolót többször fogadta a saját lakásán, ahol a folyamatban lévő, a felszámolót érintő ügyekről is rendszeresen egyeztettek. Az ügyészség szerint a bírónő ezzel megszegte esküjét, "a H. Attilát érintő ügyekben részrehajlóan, a felszámoló befolyását elfogadva, annak sorozatosan jogtalan előnyt biztosítva járt el", "a felszámolókat nem az előírásoknak megfelelően - véletlenszerűen, arányosan - jelölte ki [...], aránytalanul sokszor jelölte ki a H. Attilához köthető felszámolószervezeteket, és több esetben a munkatársait is befolyásolni próbálta".

A közlemény szerint sem a bírónő, sem a felszámoló nem élt panasszal a gyanúsítással szemben, vallomást nem tettek, de tagadták a bűncselekmények elkövetését.