A fővárosi melegfelvonulás megkülönböztetés nélküli biztosítását kéri az AI

Vágólapra másolva!
Levélben kéri az Amnesty International jogvédő szervet a belügyminisztert, a főpolgármestert és a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy tegyenek meg mindent a szombati fővárosi melegfelvonulás résztvevőinek biztonságáért. A jogvédőszervezet szerint különösen fontos a biztonság garantálása azok után, hogy a hétvégén erőszakba torkollt az első spliti melegfelvonulás.
Vágólapra másolva!

Az Amnesty International (AI) szerint fontos, hogy a rendőrség megfelelően garantálja a meleg méltóság menetén részt vevők biztonságát, és ne történhessen meg az, ami a hétvégén Splitben - közölte a szervezet kedden azok után, hogy a horvátországi városban ellentüntetők támadása miatt le kellett állítani a Pride-felvonulást.

Az AI a június 18-ai budapesti meleg méltóság menetén 19 országból több mint ötventagú küldöttséggel vesz részt - közölték. Levelet juttattak el a belügyminiszternek, a főpolgármesternek és a budapesti rendőrfőkapitánynak, arra kérve őket, tegyenek meg mindent azért, hogy mindenki számára megkülönböztetés nélkül biztosítsák a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságát.

Az AI küldöttségének vezetője Nicolas Beger, az Amnesty International Európai Intézetek Irodájának igazgatója lesz, aki beszédet is mond a menet indulása előtt. A helyszínen tartózkodik majd Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója is.

A szervezet a horvátországi Splitben történtekről kijelentette: szégyenteljesnek tartja, hogy a rendőrség nem tudott megfelelő védelmet biztosítani a felvonulás részvevőinek. Nicola Duckworth, az Amnesty International európai és közép-ázsiai igazgatója szerint a hatóságoknak azonnal ki kell vizsgálniuk, hogy mi történt, a rendőrségnek pedig egyértelművé kell tennie, hogy a diszkriminatív erőszak bűncselekménynek számít, amelynek nem fog teret engedni - idézték a közleményben Duckworth szavait.

Szombaton erőszakba torkollott az első spliti melegfelvonulás, miután huligánok és szélsőjobboldaliak támadtak rá a homoszexuálisok menetére. A csetepatéban öt felvonuló és három újságíró súlyosan megsérült.