Alvás nélkül bekkelte ki a reggelig tartó parlamenti ülést az államtitkár

2011.06.16. 11:58

Az igazságügyi államtitkár nem aludt, az LMP vezérszónoka pedig felszólása előtt a parlamentben bólintott egyet a szerda hajnalig tartó maratoni parlamenti ülés alatt. Az LMP-sek szerint abszurd, hogy a fontosabb javaslatokról hajnalban folyt a vita, a kormány szerint rendkívüli volt a helyzet, de nem példa nélküli.

"Abszurd volt az egész helyzet" - mondta az [origo]-nak Schiffer András, az LMP frakcióvezetője arról, hogy a kedden délután 13 órakor kezdődő parlamenti ülés szerda hajnali háromnegyed 6-kor ért véget. Schiffer szerint ő hajnali fél 3-ig volt az ülésteremben, tovább azonban már nem bírta, és hazament. A hajnalban kezdődő napirendi pontnál az LMP szónoka Dorosz Dávid volt, aki - Schiffer szerint - úgy húzta ki az éjszakát, hogy a felszólalás előtt a párt frakciójának irodájában aludt egy kicsit. 

A képviselők többsége a szavazások után, kedd este fél 9 és 9 óra között hazament, ezt követően csak azok a képviselők maradtak az ülésteremben, akik fel akartak szólalni, vagy előadói voltak az egyes napirendi pontoknak. De az ott maradó képviselők is taktikáztak, megpróbálták kiszámolni, mikorra kerülnek sorra, addig pedig kiszaladtak vacsorázni vagy rövid időre hazamentek - mondta az [origo]-nak Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, aki a kormány szónoka volt az egyik hajnalban sorra kerülő napirendi pontnál.

Répássy azt mondta: ő úgy oldotta meg az éjszakát, hogy kedden este 8-ig a Parlamentben volt, hazament, és éjfélre visszatért. Az ülés befejezése után, háromnegyed 6-kor hazament, lezuhanyozott, megreggelizett, elvitte a gyereket az óvodába, azután újra ment vissza az országgyűlésbe - mondta az államtitkár. Aludni nem feküdt le. 

Az igazságügyi államtitkár szerint a fő probléma az volt, hogy nem lehetett előre kiszámolni, hogyan alakul a napirend, és az egyes felszólalók mikorra kerülnek sorra. A Mol-részvények visszavásárlásáról ugyanis közel négyórás vita alakult ki, amire nem számított senki - mondta Répássy. Az államtitkár szerint az eljárásjogi törvény hajnali vitáján rajta kívül még három képviselő volt jelen, Cser-Palkovics András fideszes, Bárándy Gergely MSZP-s, illetve Dorosz Dávid LMP-s képviselő. Rajtuk kívül Lezsák Sándor levezető elnök, illetve két jegyző ült még a teremben.

Rendkívüli volt a helyzet, de nem példa nélküli, évente 1-2 alkalommal előfordul, hogy hajnalig tartanak az ülések - tette hozzá Répássy.

KAPCSOLÓDÓ CIKK