Gomolygó füst miatt száz dolgozónak kellett elhagynia a Külügyminisztériumot

Vágólapra másolva!
Megszüntették a füstöt a tűzoltók a Külügyminisztérium II. kerületi épületében, amelyet korábban kiürítettek. A tűzoltóság szóvivője szerint valószínűleg egy elektromos berendezés izzott a pincéjben, ez okozta a füstöt, ami miatt mintegy száz dolgozónak kellett elhagynia az épületet.
Vágólapra másolva!

Visszatérhettek munkahelyükre a Külügyminisztérium II. kerületi, Nagy Imre téri épületében dolgozók, akiknek azért kellett elhagyniuk az épületet, mert a pincében füstöt észleltek - mondta Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője pénteken az [origo]-nak.

A tűzoltóságra délután kettőkor érkezett a bejelentés, hogy füst gomolyog a Külügyminisztérium pincéjében. A helyszínre húsz tűzoltó érkezett meg, és elkezdték felderíteni a füst okát - mondta a tűzoltóság szóvivője. Kisdi Máté elmondta, hogy mintegy száz embernek kellett elhagynia az épületet, de nem sérült meg senki, és füstmérgezést sem kaptak a dolgozók.

A szóvivő szerint vélhetően egy elektromos berendezés izzása okozza a tüzet, ezért áramtalanították az épületet, és megszüntették a füstöt. A tűzoltóság még vizsgálja, hogy pontosan mi okozta a tüzet és a füstöt.