Egy kamionnyi jelöletlen tojást találtak a pénzügyőrök Rajkánál

Vágólapra másolva!
Egy kamionnyi, Szlovákiából Magyarországra szállított jelöletlen tojást találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal  pénzügyőrei Rajka közelében.
Vágólapra másolva!

A pénzügyőrök az M15-ös autóúton, Rajka térségében ellenőriztek még pénteken egy szlovák rendszámú teherautót, amelynek szlovák állampolgárságú vezetője a szállítmányról nem tudott okmányokat bemutatni.

A vámvizsgálat megállapította, hogy a tojások jelöletlenek, azokon sem a termelőt, sem a szavatossági időt nem tüntették fel - közölte Suller György Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője.

A szállítmányt a pénzügyőrök vizsgálatra átadták a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának, a szállítóval szemben pedig a közlekedési engedély és egyéb fuvarokmányok hiánya miatt közigazgatási eljárást indítottak, amelynek során várhatóan több százezer forintos bírságot szabnak majd ki - közölte a NAV.