Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár levélben felajánlotta lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek - közölte hétfőn az oktatási államtitkárság.

Az oktatási államtitkárság hétfőn megerősítette, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár levélben felajánlotta lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek. Korábban az Index meg nem nevezett, kormánykörökből származó információkra hivatkozva azt írta, hogy Hoffmann Rózsa nem kívánja folytatni az oktatási terület irányítását, mivel nem érez ehhez kellő támogatást. Hoffmann állítólag négyszemközti találkozót is kért Orbán Viktortól.

Az MTI úgy tudja, hogy a megbeszélésnek egyelőre még nincs kitűzve az időpontja. Az oktatási államtitkárság sajtóirodáján azt mondták, hogy amíg Hoffmann nem találkozik személyesen a kormányfővel, addig mást nem kívánnak mondani. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője hétfő reggel a Kossuth rádióban nem cáfolta a Hoffmann Rózsa lemondásáról szóló híreket, ugyanakkor hozzátette: nincsen szó arról, hogy hétfőn bármilyen témáról négyszemközt beszélne Orbán Viktor és Hoffmann Rózsa.

Hoffmann Rózsa döntésében szerepet játszhatott a Fidesz etikai bizottságának közelmúltban hozott döntése, amelynek értelmében Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke nem követett el etikai vétséget azzal, hogy nyilvánosan kritizálta többször az államtitkárság munkáját. A volt oktatási miniszter ellen Hoffmann Rózsa azért kezdeményezett eljárást, mert az országgyűlés szakbizottságának kormánypárti elnöke a médiában többször bírálta az államtitkárság intézkedéseit, tervezeteit.

Az [origo]-nak adott interjújában Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár éppen egy hónappal ezelőtt még azt mondta, hogy továbbra is élvezi a miniszterelnök bizalmát, és csak látszat, hogy harcban áll az oktatásügy valamennyi szereplőjével. Az interjúban elmondta azt is, hogy a folyamatos bírálatok miatt felvillant benne a nehéz perceiben, hogy távozzon, de "ezek csak múló rossz hangulatok voltak inkább, mintsem komoly gondolatok", fogalmazott. Elmondta azt is, hogy egy percig sem maradna a pozíciójában, ha nem érkeznének nap mint nap olyan visszajelzések hozzá, amelyek megerősítik abban, hogy jó úton jár, és ne adja fel, amit elkezdett.