Rendkívüli ülést tart a Fővárosi Közgyűlés július elején az Alstom-metrókocsik ügyében - jelentette be a főpolgármester. Tarlós István szerint 12 vitatott pontból 11-ről már megállapodtak a francia cég vezetőjével, köztük arról is, hogy az Alstom kész a magyar szabványoknak megfelelően átalakítani a szállítandó metrókocsikat.

A főváros 12 pontos megállapodási javaslatából 11-ben sikerült megegyezésre jutni az Alstom elnök-vezérigazgatójával - számolt be a kedd délutáni egyeztetés részleteiről szerdán a főpolgármester.

Tarlós István elmondása szerint a felek között egyetlen vitás pont megmaradt, de "az sem a beruházón, a fővároson, vagy a kormányon múlik, hanem a hatóságokon". Mint mondta, arról a korábbi szerződésben is vitatott vis maior kitételről van szó, amely azt szabná meg, hogy mi történik, ha az Alstom 10+2 hónapon belül sem tud típusengedélyt szerezni az általa gyártott metrókocsikra.

A főpolgármester szerint a francia cég korábi álláspontjával szemben vállalja ugyanakkor, hogy a magyar szabványoknak megfelelően átalakítja a szerelvényeket. (A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) részben azért nem adott korábban a típusengedélyt a kocsikra, mert azok fékrendszere a magyar szabványoknak nem felelt meg.)

Tarlós előzőleg bejelentette, hogy a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésen rendezné az Alstom-metrókocsik ügyét. Az ülést elmondása szerint szeretné még július 10-e előtt összehívni, előtte  - várhatóan 10-14 nap múlva - ismét találkozik az Alstom vezetőjével. Szűcs Somlyó Mária, a fővárosi önkormányzat sajtófőnöke erről azt mondta az [origo]-nak, hogy a jövőben elkészülő megállapodást kell a közgyűlés elé terjeszteni.

Kedden, több hónapig tartó vita és a francia bíróság által hozott, a BKV számára kedvező döntés után ült Budapesten tárgyalóasztalhoz Tarlós István és Patrick Kron, a francia Alstom-csoport elnök-vezérigazgatója.

Az Alstom ugyanis francia bíróságon támadta meg a szerződés meghiúsulása miatt a BKV által kért bankgaranciák lehívását. Első fokon a nanterre-i bíróság az Alstom javára döntött, másodfokon viszont - másfél héttel ezelőtt - a BKV-nak adott igazat a versailles-i bíróság, így a cég hozzáférhetett a mintegy 35 milliárd forintnyi bankgaranciához, mert a metrókocsik nem készültek el időben. A metrókocsikat gyártó Alstom közölte, tudomásul veszi a döntést, bár továbbra sem tartja jogszerűnek a BKV minden lépését.

Az Alstom vezérigazgatójával való keddi találkozó után a főpolgármester úgy nyilatkozott, hogy rendkívül közel kerültek a megoldáshoz. Patrick Kron pedig azt mondta, Tarlós István meghívására néhány hét múlva visszatér Budapestre, és lezárhatják a megbeszéléseket.

Az [origo]-nak egy az egyeztetés menetét ismerő városházi forrás azt mondta, hogy a tárgyaláson - nagyrészt a Budapestnek kedvező másodfokú ítélet miatt - végig a főváros volt jobb pozícióban, és a 12 megtárgyalt pontból érdemben egyben sem kellett engednie.

Azzal, hogy  a cég hajlandó lesz a magyar szabványoknak megfelően átalakítani a metrókocsikat, a városházi forrás szerint nem szívességet tesz a francia cég, hanem az az ítéletből következően saját érdeke is - tette hozzá a forrás, aki szerint az Alstom a megbeszélésen "némi segítséget" is kért a fővárosi delegációtól ahhoz, hogy megszerezhesse a kocsikra a típusengedélyt.

Tarlós István azonban forrásunk szerint erre azt válaszolta: a főváros ebben nem tud segíteni a társaságnak, a probléma megoldása az Alstom dolga. Azt tanácsolta, hogy a cég vagy építse át a szerelvényeket a közlekedési hatóság kérésnek megfelelően, vagy ha az NKH elutasítását jogtalannak tartja, akkor terelje jogi útra az ügyet, és így oldja meg a kérdést.

A BKV tavaly október 20-án bontotta fel az Alstommal a szerződést, amelyet még 2006-ban a 2-es és a 4-es metróra szánt szerelvények gyártására kötöttek. A felmondás oka az volt, hogy az Alstom nem szerezte meg határidőre a szerelvények gyártásához szükséges típusengedélyt.