"Figyelmességből" rendelte be szombaton a tibetieket a bevándorlási hivatal

Vágólapra másolva!
Rutinellenőrzés miatt rendelt be a bevándorlási hivatal tibeti menekülteket szombat délelőtt, amikor a kínai kormányfő érkezése ellen több Tibet-szimpatizáns is tüntetett. A tibetiek szerint péntek este rendelték be őket. A hivatal csak annyit mond, azért hívták be őket szombatra, mert "figyelembe vették", hogy hétköznap dolgoznak.
Vágólapra másolva!

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) szombaton 8 és 13 óra között jogszerű rutinellenőrzést tartott - válaszolta a hivatal az [origo] kérdésére, hogy valóban berendeltek-e három, Magyarországon élő tibetit péntek este. A BÁH szerint az ellenőrzés nemcsak tibetieket, hanem más afrikai, ázsiai külföldieket is érintett. A BÁH szerint nem példa nélküli, hogy szombaton folytatnak le eljárásokat, mindenesetre a hivatal honlapja szerint szombaton nincs ügyfélfogadás.

Szombaton a Tibetet Segítő Társaság adott ki közleményt, mely szerint Ven Csia-pao kínai miniszterelnök látogatása miatt pénteken a késő esti órákban a BÁH munkatársai felkeresték a Magyarországon élő tibeti menekülteket, valamint a szabályos munkavállalási engedéllyel bíró tibeti tanárokat, és beidézték őket a BÁH irodájába "személyazonosságukkal kapcsolatos indokokkal".

A társaság munkatársa, Hendrey Tibor az [origo]-nak azt mondta, Magyarországon mindössze hat-hét tibeti menekült él, közülük hármat kerestek fel a bevándorlási hivatal munkatársai, és csak egy ment el. Őt viszont Hendrey szerint 8-tól fél 1-ig várakoztatták, majd néhány formális kérdés után hazamehetett. A BÁH szerint az ellenőrzés során a külföldiek nem álltak szabadságkorlátozás alatt, és az eljárásra azért szombaton került sor, mert a hatóság figyelembe vette, hogy az érintettek hétköznap a munkahelyükön tartózkodnak.

A BÁH arra azonban egyelőre nem válaszolt arra, hogy mi indokolta a rutinellenőrzést, és hogy mi alapján hívtak be embereket. Szerettük volna azt is megtudni, hogy valóban személyesen keresték-e meg a berendelteket pénteken késő este, és ezt miért ilyen formában tették, de erre sem érkezett válasz. Arra sem reagáltak, hogy valóban öt órán keresztül várakoztatták-e a berendelt tibetit. A BÁH azt sem árulta el, hogy egyeztettek-e a tibetiekkel az időpontról, vagy egyoldalúan döntöttek a szombati időpontról.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Ven Csia-pao kétnapos látogatáson vett részt Budapesten

A Tibetet Segítő Társaság szerint a rendőrség is több jogtalanságot követett el az itt élő tibetiek ellen. Szerintük az egyik tibeti tanár dulakodni kezdett rendőrökkel, miután a rendőrök megakadályozták abban, hogy felmutassa a tibeti zászlót az elhaladó kínai kormányfőnek. A dulakodásban a tibeti zászló rúdját állítólag eltörték a rendőrök, és elszakították a tibeti férfi ruháját is, majd elvitték a helyszínről, és órákon át "megakadályozták a szabad mozgásban".

A társaság szerint civil ruhás rendőrök az ELTE Konfuciusz Intézeténél például - ahol pénteken járt a kínai miniszterelnök - többeket megakadályoztak a tiltakozásban - azaz abban, hogy tibeti zászlót lengessenek. Állítólag az egyetem bejáratánál a rendőrök elvették a tibeti zászlót egy tibeti menekülttől, és azt többször megtaposták. Az [origo] megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK), hogy megtudja, valóban csináltak-e ilyet rendőrök, és ha igen, mi indokolta ezt, a rendőrség azonban a kért, délután 2 órai határidőig nem válaszolt, csak annyit mondtak, "amint tudnak, válaszolnak".