Új polgármestert és képviselő-testületet választottak Somoskőújfalun

Vágólapra másolva!
A függetlenként induló Tóth Lászlót választották meg a Nógrád megyei Somoskőújfalu polgármesterévé a vasárnapi időközi önkormányzati választáson, melyet azért kellett kiírni, mert április 18-án feloszlatta magát az önkormányzat. Az új testületbe mindössze egy ember került be a korábbi önkormányzatból.
Vágólapra másolva!

Az önkormányzat azért döntött az önfeloszlatás mellett, mert a képviselők kimondták, hogy nem tudnak együtt dolgozni Lichner András független polgármesterrel. A korábbi faluvezető nem indult az időközi választáson, de valamennyi képviselő igen, közülük öten képviselő-, Tomka István pedig polgármesterjelöltként.

Barta László, a Területi Választási Bizottság vezetője az MTI-nek elmondta: a vasárnapi voksoláson az 1999 választópolgár közül 957-en mentek el választani, kilencen adtak le érvénytelen szavazatot. Tóth László 658 szavazattal nyerte meg a polgármester-választást, Tomka Istvánra 290-en voksoltak. A két polgármesterjelölt és valamennyi képviselőjelölt függetlenként indult az időközi választáson.