Vizsgálatot rendelt el az elszámoltatási kormánybiztos az állami tulajdonban lévő termőföldek tavaly tavaszi bérbeadásának ügyében - írja keddi számában a Magyar Nemzet.

Az előző kormány állami termőföld-bérbeadásait vizsgálja Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos - írja a keddi Magyar Nemzet.

Budai Gyula a lapnak azt mondta, hogy tavaly szeptemberi megkeresésére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nem reagált, ezért a napokban a vidékfejlesztési miniszterhez fordult annak érdekében, hogy hivatala megkapja a Kösely Zrt., a Tedej Zrt., valamint a Hunland cégcsoport haszonbérleti jogviszonyával kapcsolatos dokumentációt.

A kormánybiztos szerint tavaly tavasszal a vagyonkezelő közel hatszáz pályázatot hirdetett meg, amivel körülbelül százezer hektár állami földet adtak volna 20 éves haszonbérletbe. A Tedej haszonbérlete például csak 2014-ben járt volna le, de azt a szerződést felbontották és 2010. május 15-től húsz évre újrakötötték - írja keddi számában a Magyar Nemzet.