A fél országot végigkunyerálta a hatalmas kaszinót ígérő amerikai üzletember

Polgárdi, kaszinó ügy
Vágólapra másolva!
Egy magyarországi erőmű finanszírozásához is pénzt kért, állítólag a sosem volt Máté László magyar miniszterelnökre is hivatkozott, és még letartóztatása után is befektetőkre vadászott az az amerikai üzletember, akit egy állítólagos Fejér megyei kaszinóberuházás miatt vádolnak csalással az Egyesült Államokban. A férfi egyik magyar partnere az [origo]-nak azt mondta, valóban utalt pénzeket az amerikai férfi megbízására, de őt is meglepte, hogy a beruházásra ígért pénz sosem jött meg az amerikaiaktól.
Vágólapra másolva!

Még idén júniusban is potenciális befektetők dollármillióira hajtott Peter DiRosa amerikai üzletember, akit százmilliós csalással vádolnak egy magyarországi kaszinóberuházásással összefüggésben - állítja az ügy egyik szereplője. Peter DiRosa az FBI szerint 2008-ban 110 millió forintnak megfelelő dollárt csalt ki egy Frank Jablonski nevű férfitól a Fejér megyei Polgárdiba tervezett luxuskaszinó felépítéséhez. Jablonski egy szerződésre hivatkozva azt állítja, hogy a befektetésére fél éven belül hatalmas, 75 millió forintnyi hasznot ígértek, de a pénzt sosem látta viszont. DiRosát az ügy miatt június elején letartóztatták, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

Egy Joe Fitzpatrick nevű, a Connecticut állambeli Sheltonban élő ingatlanfejlesztő azt állítja, hogy DiRosa június 15-én őt is megkereste egy másik ajánlattal. Fitzpatrick szerint az üzletember 16 millió dollárt (3 milliárd forint) kért tőle egy magyarországi befektetéshez. Fitzpatrick a DiRosa ügyével foglalkozó ManchesterPatch című amerikai lapnak azt állította, hogy "Magyarország legnagyobb kaszinójának megépítésébe" akarták bevonni, ez a kaszinó azonban Fitzpatrick szerint nem a Fejér megyei Polgárdiban, hanem a Hortobágy mellett fekvő Polgárban épült volna.

Fitzpatrick szerint a jelentős haszonnal kecsegtető ajánlat része volt az is, hogy beszáll egy magyarországi erőműbe. A kaszinó- és az erőmű-beruházásra 16 millió dollárt kértek tőle, ennek a fele került volna a Polgár mellett tavasszal üzembe helyezett gumiégető erőműhöz. Fitzpatrick szerint a pénzt arra hivatkozva kérte tőle DiRosa, hogy abból fizessék vissza a beruházás megmaradt adósságait. A maradék 8 millióból földet vásároltak, és engedélyeket szereztek volna a közelben tervezett kaszinó- és golfkomplexumhoz - írja a ManchesterPatch Fitzpatrickra és a szerinte DiRosától kapott projekttervre hivatkozva.

Kinézett magának egy magyar erőművet

Az erőmű több szálon is kötődik az Amerikában csalással vádolt DiRosához. Polgár mellett 2003 óta tervezték azt a gumiégető erőművet, amely az országból összegyűjtött gumihulladék, főként használt autógumi elégetésével termel elektromos áramot. Az erőmű építési engedélye 2006-ban vált jogerőssé. A Magyar Nemzet 2007-ben a beruházó TechCon Kft-re hivatkozva azt írta, hogy az erőmű 8 milliárd forintból épült, az erőműben a Hajdú Online szerint már 2010 elején is tartottak próbaüzemet, de végül 2011 áprilisáig húzódott az indulás. Az erőmű évente 22 ezer gumiabroncsot égetne el, és abból állítana elő elektromos energiát. A világörökség részét képező Hortobágyi Nemzeti Park határában épített erőmű ellen éveken át tiltakoztak környezetvédő csoportok, többek között Illés Zoltán jelenlegi környezetvédelmi államtitkár is.

Fitzpatrick a ManchesterPatchnek azt mondta, jelezte DiRosának, hogy az erőműbe szívesen beszáll, de a kockázatosnak tűnő kaszinót nem akarja finanszírozni. Állítása szerint DiRosa ekkor közölte vele, hogy a két beruházás csak együtt működik.

Az erőmű és a csalással vádolt DiRosa közötti kapocs egy magyar üzletember, Danyi János, akinek a neve már a 600 000 dolláros csalásról készült FBI-jelentésben is megjelent. Danyi az Opten céginformációs adatbázis szerint 2010 novembere óta az erőművet üzemeltető Techcon Kft. ügyvezetője és közvetett tulajdonosa. A polgári erőművet építő Techcon egy Cívis Investment Kft. nevű cég kizárólagos tulajdonában áll, amelynek Danyi az ügyvezetője. A Cívis Investment a Cívis Capital Zrt. kizárólagos tulajdona, amelynek az Opten szerint Danyi az ügyvezetője és egyben egyedüli tulajdonosa is.

Danyi a nyomozásról szóló, az [origo] által is megtekintett FBI-iratok szerint több átutalást indított Magyarországról Peter DiRosa feleségének számlájára, miután a DiRosát csalással vádoló befektető elkezdte visszakövetelni a kaszinóprojektbe befektetett pénzét. Danyi annak a Sárdy Ildikónak a férje, aki a magyarországi kaszinóprojekt vezető ügyvédjeként szerepel a befektetésről szóló tájékoztatókban, és aki az [origo]-nak is megerősítette, hogy korábban tanácsadóként részt vett a beruházás előkészítésében.

A hortobágyi kaszinóról szóló projekt-összefoglalóban, amelyet Joe Fitzpatrick szerint Peter DiRosa adott át neki, az áll, hogy a Cívis Capital cég "kizárólag abból a célból jött létre, hogy elősegítse a Kastély (The Castle) kaszinó-, fürdő - és golfkomplexum beruházását".

"Én nem is hinném"

Az erőmű és a kaszinóprojekt közötti kapcsolatot az [origo]-nak megerősítette Danyi János is, aki azt állította, hogy ő "Peter DiRosa üzlettársa, akit a magyarországi projekt kezelésével, előkészítésével és későbbi bonyolításával bízott meg". Danyi állítása szerint 2008 óta megbízással dolgozik a projekten, de már korábban is találkozott DiRosával. Azt mondta, a terve az volt, hogy egy több magyarországi helyszínnel rendelkező golfklubot építenének föl, amelybe beletartozna egy Polgár, valamint egy Polgárdi melletti golfpálya is, illetve egy Balaton melletti telephely, kikötővel együtt. "Én a kaszinó világát nem ismerem, azt szeretném, ha ezek a hotelek és golfpályák kaszinó nélkül is megállnák a helyüket" - mondta.

Danyi szerint az amerikaiak hitelből szerették volna felépíteni a szálloda-, golf- és kaszinókomplexumot, de ahhoz, hogy elég pénzt kapjanak, szükségük volt elegendő önerőre, egyfajta pénzügyi "ugródeszkára". Az általa vezetett erőmű azért keltette fel az érdeklődésüket, mert az Danyi szerint már egy év alatt hasznot tud termelni, és jó befektetési alap lehet egy későbbi, nagyobb és lassabban megtérülő beruházáshoz. Danyi azt mondta, DiRosa korábban azt ígérte neki, hogy beszáll az erőműbe, de végül nem érkezett meg az általa ígért pénz, így más forrásból, más befektetővel elégítették ki az erőmű pénzügyi szükségleteit. Danyi azt mondta, továbbra is napi kapcsolatban állnak DiRosával. "Én komoly jövőt látok a magyar energiaiparban, mezőgazdaságra épülő energiaipart akarok megvalósítani, és ha az amerikaiak tudnak ehhez kapcsolódni, akkor mi is tudjuk segíteni az ő projektjüket" - mondta.

Danyi János az [origo]-nak azt állította, hogy nem volt tudomása amerikai üzlettársa letartóztatásáról és megvádolásáról: "csak annyit mondott, hogy megkeresték a hatóságok, de nem éreztem, hogy súlya lett volna a dolognak" - mondta. Szerinte Peter DiRosa még a közelmúltban is arról beszélt, hogy hamarosan jönni fog a pénz, és meg fognak oldódni a gondok.

"Nekem nincs információm arról, hogy ő tényleg olyan hatalmas haszon ígéretével vett fel pénzt Frank Jablonskitól 2008-ban" - mondta Danyi. Szerinte "ez mesébe illő, csak a filmekben lehet ilyen hasznot szerezni". Danyi, aki az FBI által azonosított átutalások szerint korábban személyesen rendelkezett a Magyarországra utalt pénzekről, azt állította, hogy mindent DiRosa utasításai szerint tett az FBI szerint eltűnt pénzzel, az utasításokon ott volt a tulajdonos, Frank Jablonski aláírása is. "A pénzeket például tervezések kifizetésére, tanulmánytervekre költöttük" - mondta, hozzátéve, hogy számára hihetetlennek tűnik a DiRosa elleni feljelentés, és a csalás vádja: "Ha nekem tennének ilyen ajánlatot, én nem is hinném el, mert ahol ekkorát lehet nyerni, ott annak a dupláját lehet bukni".

Magyar Fürdőturizmus Minisztérium

A Fitzpatricktól származó üzleti projektterv Hortobágy nevét következetesen elgépelve, Hortobagbynak írja, Magyarországot pedig a "szovjet blokk" utódállamai között emlegeti. A dokumentumban szerepel az is, hogy 1992-ben "Magyarország miniszterelnöke, László Máté" miről beszélt egy gazdasági növekedésről szóló egyeztetésen, László Máté nevű magyar miniszterelnök azonban nem volt, az 1990-es évek elején az MSZP pénztárnoka volt egy azonos nevű parlamenti képviselő. A beszámoló szerint a magyar gazdaság "robosztus", az EU-csatlakozás pedig "automatikusan tovább szította a fejlődés lángját".

A Fitzpatrick és Jablonski szerint a meggyőzésükre készített projektterv rengeteg nevet sorol fel referenciaként, illetve a projekt támogatójaként vagy potenciális érdeklődőként. A DiRosát feljelentő Frank Jablonskinak 2008-ban adott összefoglaló szerint a projekt igazgatótanácsának tagja többek között Szórád József, a Porsche Hungária korábbi vezérigazgatója, egy Szabó Károly nevű magyar politikus, Sárdy Ildikó és Zatik Zsuzsanna ügyvéd. A dokumentum a projekt tanácsadó testületébe sorolja Borbély Istvánt, Polgárdi akkori polgármesterét, illetve John Larsson amerikai kongresszusi képviselőt is.

"Soha életemben nem hallottam ezeknek az embereknek a nevét, és ilyen kaszinóprojektről sem hallottam, biztos nem voltam az igazgatótanács tagja" - mondta az [origo]-nak Szórád József. Szerinte "valahol látták" a nevét, és beírták az anyagba. Szórád az 1990-es években két évig a magyar golfszövetség elnöke volt, de állítása szerint ott sem találkozott a kaszinó- és golfkomplexum ötletével.

A dokumentumban "Magyarország európai uniós delegációjának elnökeként" emlegetett polgárdi polgármester, Borbély István korábban az [origo]-nak azt mondta, hogy valóban érdeklődtek befektetők Polgárdiban kaszinóépítésről, de bő egy évtizede nem hallott felőlük. John Larsson pedig a ManchesterPatchnek szintén jelezte, hogy az üzletemberek jogtalanul használják a nevét, ugyanis nincs köze a projekthez.

A 2008-as és 2011-es dokumentumokban további referenciaként is szerepelő magyar ügyvéd, Zatik Zsuzsanna, aki a 2008-as dokumentumban "a Magyar Fürdőturizmus Minisztérium igazgatójaként" szerepel, az [origo]-nak azt mondta, mintegy 10 éve hallott utoljára Peter DiRosáról, amikor még az első Orbán-kormány idején több külföldi befektető érdeklődött magyar fürdőberuházások után. Ő magyar vízügyi szakértőknek dolgozott ügyvédként a projektben, de sosem volt fürdőcégek kapcsolattartója vagy képviselője. Szerinte a projekt 2001-2002 táján szakadt félbe magyar részről. Nem tudott állítása szerint a projekt-összefoglaló dokumentumokról Sárdy Ildikó sem, aki azt mondta, csak tanácsokkal segítette DiRosát. "Nem voltam az igazgatóság tagja soha, és Joe Fitzpatricknak még a nevét sem hallottam" - mondta. Azt mondta, nem lát rá arra, hogy DiRosa hogyan szerzi a forrásait a kaszinóprojektre.

A dokumentumokban szerepel a Gundel étterem és a Madách Színház neve is, mint potenciális érdeklődőké, állítólag jelezték, hogy étterem, illetve "nightclub" kategóriában szívesen nyújtanának szolgáltatást a tervezett kaszinónak. A színház és az étterem kapcsolattartójának egy bizonyos Gussi Emerit adtak meg, aki korábban a Svéd Kereskedelmi Kamara vezetője volt. A Gundel részéről Bándoli Attila ügyvezető igazgató-helyettes annyit közölt, hogy az elmúlt 3 évben biztos nem hallottak ilyen projektről. A Madách Színházban pedig az [origo]-nak azt mondták, hogy a kapcsolattartójuknak megnevezett svéd férfi nevét nem is hallották. "Még csak szóba sem került, hogy egy ilyen kaszinóval szerződjünk" - mondta Weitstein Tibor, a színház gazdasági igazgatója, aki nem zárta ki, hogy jogi lépéseket is tesznek, ha az ügyről hivatalos tájékoztatást kapnak az amerikai hatóságoktól, mivel komoly érdeksérelmet is okozhat nekik, ha a nevüket egy ilyen ügybe keverik.