Pokorni lerövidítené a nyári szünetet az iskolákban

2011.06.28. 6:51

Pokorni Zoltán szerint meg kell fontolni, hogy rövidebb legyen-e a jövőben az iskolai nyári szünet. A Fidesz alelnöke azt mondta, illőbb lenne a téli és tavaszi helyett a karácsonyi és húsvéti szünet kifejezést használni. Az oktatási államtitkárságon közölték: az év közbeni szünetek átstrukturálása náluk is napirenden van, a nyárihoz azonban nem nyúlnának.

Pokorni Zoltán megfontolandónak tartaná annak áttekintését is, hogy milyen módon osztják be a tanévet. A Fidesz alelnöke elmondta, az ő elképzelései szerint inkább a tanításnak kellene tovább tartania ahelyett, hogy az iskolakezdés előbbre kerüljön, az évközi szüneteket pedig meg lehetne hosszabbítani. Megjegyezte, emellett illő lenne a téli és tavaszi szünet helyett a karácsonyi és a húsvéti szünet kifejezést használni.

Pokorni Zoltán elmondta, a jelenlegi tízhetes nyári szünet számos család számára megoldhatatlan feladatot jelent a gyerekekkel való gondoskodás miatt. Ez az időszak nagyon hosszú, különösen a hátrányos helyzetű, szegényebb gyerekek esetében, akiknek a szülők nem tudnak programot csinálni.

Európai viszonylatban rövid ideig tart Magyarországon a tanév, ami nálunk 37 hétből áll. A Fidesz alelnöke elmondta: ha azt nézik, hogy közpénzből hány órát finanszíroznak a gyerekeknek, akkor ez valamivel több mint 600 óra. A többit a magán-, különóra-piacon "vásárolják meg" nekik a szülők. Egy amerikai gyerek, ennek majdnem a kétszeresét, 1097 órát "kap" egy évben. Ott jóval elterjedtebb az egésznapos iskola modellje, más a tanév beosztása is, rövidebb a nyári szünet és hosszabbak az évközi szünetek.

A Fidesz alelnöke kiemelte, az ő "eszménye a nevelő iskola", ezért szorgalmazzák az egésznapos iskolát, és a nyári szünetre is úgy tekintenének, mint nevelési színtérre. Programokkal, táborokkal, sportolási lehetőséggel, zenéléssel, színjátszással a gyerekek bevonásával lehetne nevelési színteret "alkotni". Az ilyen jellegű programok, ma kivétel nélkül fizetősek. Pokorni Zoltán ezért azt javasolja: a közoktatási törvény kidolgozásakor térjenek ki arra, hogyan lehetne elérni, hogy egy évtizeden belül minden település szervezzen ilyen szünidei programokat a diákok számára.

Hosszabb távon az lenne ideális, ha ezt minden iskola megtenné - jegyezte meg. Első lépésként a hátrányos helyzetű gyermekek számára, közpénzből támogatásként, a nem hátrányos gyermekeknek pedig lehetőségként, költségtérítés ellenében - mondta Pokorni Zoltán.

Az oktatási államtitkárságon kedden azt nyilatkozták: nem tervezik a nyári szünet rendjének módosítását. Ezzel ugyanis felrúgnák a jelenlegi pedagógiai kultúrát és iskolai hagyományt. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár hozzátette: az év közbeni szünetek rendjének módosításán ők is gondolkodnak. Elsősorban azon, hogy az őszi kárára a karácsonyi és a húsvéti vakáció hosszabb legyen.

KAPCSOLÓDÓ CIKK