Medicinlabdákat is loptak az iskolai szertárt kifosztó diákok

Vágólapra másolva!
Medicin- és kosárlabdákat is elloptak fiatal- és gyermekkorú tolvajok egy salgótarjáni iskola szertárából. A rendőrök hamar lefülelték őket, előkerültek az eltulajdonított értékek is.
Vágólapra másolva!

Feltörték egy salgótarjáni általános iskola szertárát ismeretlenek, akik kosár-, medicin- és röplabdákat, illetve egy fekete tornaszőnyeget vittek magukkal, összesen 25 ezer forint értékben. A tolvajok betörtek egy ablakot, majd feltörték a szertár ajtaját, így jutottak a zsákmányhoz - közölte honlapján a rendőrség.

A rendőrök két lányt és két fiút azonosítottak, akik az ablakon kiadogatott tornaszereket a lakásukra vitték. Tettüket kihallgatásukkor beismerték, és a lakásukról elő is kerültek az ellopott dolgok. Két fiatalkorú elkövető - egy 15 éves fiú és egy 16 éves lány - ellen lopás miatt indult eljárás, két gyermekkorú társuk - egy 9 éves lány és egy 13 éves fiú - ügyében értesítették a gyámhatóságot.