Jólétet biztosító, emelkedő fizetést ígért Orbán a végzős rendőrhallgatóknak

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök világszínvonalú teljesítményt kért a végzős rendőrhallgatóktól, miközben azt az ígéretet tette, hogy biztosítják az ehhez szükséges feltételeket: képzést, otthont, jólétet biztosító és emelkedő fizetést.
Vágólapra másolva!

Emelkedő fizetést és biztonságos idős kort ígért Orbán Viktor miniszterelnök a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségén a végzősöknek, akiktől világszínvonalú teljesítményt kért.

Orbán Viktor a budai Várban tartott szombati rendezvényen a hallgatóknak azt mondta: "a hazánk megújításáért végzett munkában számítok önökre, sőt önökre az elsők között számítok. Ha azt akarjuk, hogy hazánknak és a gyermekeinknek legyen jövője, akkor mindannyiunknak világszínvonalú teljesítményt kell nyújtania; mindannyiunknak, tehát önöknek is".

A kormányfő a végzősök előtt kijelentette: a kabinet a következő években meg fogja adni a világszínvonalú munkához szükséges feltételeket. A képzést megkapták, lesz munkahelyük, lesz tisztességes, kiszámítható, jólétet biztosító és emelkedő fizetésük, előmenetelük, tisztességes otthonuk, valamint lesz biztonságos, nyugodt idős kor "a becsülettel végig dolgozott évtizedek után".

A kormányzat korábban a rendvédelmi dolgozók szervezeteivel került szembe, miután a Széll Kálmán-terv és a konvergenciaprogram alapján át kívánta alakítani a többek közt a rendőröket, tűzoltókat megillető korengedményes nyugdíjazást. A tüntetéssorozaton már új választást is követeltek a demonstrálók.