Szilvásy: "Csak a hatóságokkal beszélek"

Vágólapra másolva!
A korábbi titokminiszter az [origo]-nak indokolta, miért nem nyilatkozik a sajtónak. Azt mondta: még a látszatát is szeretné elkerülni annak, hogy nem működik együtt a hatóságokkal.
Vágólapra másolva!

"Kerülök minden olyan találkozót, ami nem a családommal vagy a védőügyvédemmel történik" - fejtette ki Szilvásy György az [origo] megkeresésére azt, hogy miért nem nyilatkozik a sajtónak. Lapunk az után kereste meg a volt titokminisztert, hogy a katonai ügyészség kémkedéssel gyanúsította meg, a hétvégén őrizetbe vették, de a bíróság hétfőn kiengedte. Védőügyvédje szerint a bíró azt mondta, hogy a volt titokminiszter esetében a kémkedésre vonatkozó gyanút nem tartja megalapozottnak, ezért nem rendel el semmilyen kényszerintézkedést. Ugyanebben az ügyben a polgári titkosszolgálatok korábbi vezetőjét, Galambos Lajost szintén kémkedéssel, utódját, Laborc Sándort pedig bűnpártolással gyanúsítják. Szilvásyhoz hasonlóan Laborcot kedden szabadlábra helyezte a bíróság, Galambos pedig házi őrizetben van.

Arról az ügyészség eddig nem nyilatkozott, hogy mi a gyanúsítás alapja, az erről szóló hétfői parlamenti rendkívüli nemzetbiztonsági bizottsági ülésen elhangzottakat pedig 2089-ig titkosították.

Szilvásy György az [origo]-nak nyilatkozva hozzátette, még a látszatát is kerülni szeretné annak, hogy más eszközöket is használ az eljárás során, mint a hatóságokkal való teljes együttműködés.