Romagyilkosságok: visszavonta korábbi vallomásait a koronatanú

2011.07.06. 13:32

A legtöbb, a nyomozóknak és a bíróságnak tett korábbi vallomását visszavonta a romák elleni támadássorozat büntetőperének koronatanúja a szerdai tárgyaláson a Pest Megyei Bíróságon. A nőt, aki az elsőrendű vádlottal szerelmi kapcsolatban állt, többször figyelmeztette a bíró a hamis vád és a hamis tanúzás büntetőjogi következményeire, és bírság kiszabását is kilátásba helyezte.

A tanú, aki az előző tárgyalásokkal ellentétben most nem járult hozzá nevének közléséhez, sem ahhoz, hogy felismerhető felvétel készüljön róla, korábbi meghallgatásához hasonlóan többször került ellentmondásba korábbi vallomásaival. Mivel a jegyzőkönyvben foglaltakról azt állította, hogy a rendőrök írták át kihallgatásakor, Miszori László bíró már sokadszorra figyelmeztette a hamis vád következményeire.

A hat halálos áldozatot követelő támadássorozat négy vádlottjának - K. Árpád és testvére, K. István, valamint P. Zsolt és Cs. István - egykori munkáltatóját a büntetőeljárásban elsőként hallgatta meg áprilisban a bíróság, akkor szintén több esetben figyelmeztette a bíró. Az asszony, aki az elsőrendű vádlottal szerelmi kapcsolatban állt, még a nyomozati szakban több vonatkozásban is terhelő vallomást tett a támadássorozattal vádolt férfiakra.

A büntetőeljárásban és a szerdai tárgyaláson tanúként álom- és fantáziavilágnak, tények és időpontok összemosásának nevezve visszavonta és módosította több, a nyomozás alatt és a bíróság előtt tett korábbi vallomását, azzal indokolva, hogy ne ezek alapján ítéljék el a barátait, ugyanis közlése szerint a vallomástételkor nem volt egészséges.

A jelenleg is adóhivatali alkalmazottként dolgozó nő szerdai tanúmeghallgatásán azt állította, 2009. augusztus 3-án, a kislétai gyilkosságot követő délelőtt váratlanul meglátta az általa működtetett Perényi 1 és a Karaoke bár nevű szórakozóhelyhez is tartozó, a debreceni bíróság épületével közös udvaron Cs. Istvánt, akinél egy gitártok volt, majd K. Árpádot. (A vád szerint a támadást a testvérpár és P. Zsolt követte el, Cs. sofőrként segítette őket. A halálos lövéseket a vád szerint az ágyban fekvő 45 éves asszonyra K. István és P.  Zsolt adta le, az akkor 13 éves lányt is a harmadrendű vádlott sebesítette meg életveszélyesen.)

A tanú vallomása szerint azért mondta a nyomozás során, hogy aznap reggel mind a négy vádlottat látta a szórakozóhelynél, ahol egy fal mögött rejtegették a támadásokhoz használt fegyvereket, mert félt, és meg akart felelni a kihallgatásnak. Állítása szerint a nyomozók azt mondták neki, munkatársai a sorozatgyilkosok, és ne féljen tőlük, soha nem jönnek ki a börtönből, nyugodtan mondjon el mindent. Közlése szerint akkor tudta meg azt is, hogy a 2009. április 23-án hajnalban a tiszalöki gyilkosság utáni menekülésben segített nekik, amikor elakadt autójukat kiszabadíttatta a sárból.

Állítása szerint arról sem volt tudomása, hogy a tulajdonában lévő hétvégi telken a padló alatt, illetve az általa működtetett Perényi 1-ben, egy fal mögött rejtegetik a támadássorozathoz használt fegyvereket.

A nőt a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 2009. augusztus 21-én hajnalban a négy vádlottal és másik három férfival együtt előállították, de csak tanúként szerepel az ügyben. Az asszony korábbi tanúvallomásában azt mondta, előállítása után a rendőrség négy napon át egy titkos lakásban tartotta gyermekével együtt, és új élet kezdésének lehetőségéről beszéltek neki, vagyis egy tanúvédelmi programba akarták bevonni, amely szerinte azért nem valósult meg. Cs. István negyedrendű vádlott korábbi vallomásában azt mondta, volt munkáltatója a bűnbanda anyagi támogatója lehetett, és tudomása volt az erőszakos cselekményekről.

A koronatanú az ebédszünet után folytatódó tárgyalás elején - miután ismét ellentmondásba keveredett korábbi vallomásával - rosszullétre hivatkozva szünetet kért. Miszori László tízperces szünetet rendelt el, de az első- és a harmadrendű vádlott védőügyvédje eközben jelezte a bírónak, hogy orvosi segítségre lenne szüksége a tanúnak a magas vérnyomása miatt. A bíró ezért a szünet befejeztével megszakította a tárgyalást, és az asszony tanúmeghallgatását várhatóan péntek reggel folytatja.

A per pénteken folytatódik az asszony tanúmeghallgatásával, ha egészségi állapota lehetővé teszi. A bíró figyelmeztette, hogy csak megalapozott orvosi igazolással mentheti ki magát.

KAPCSOLÓDÓ CIKK