Valószínűleg ártalmatlanok kiskunlacházi reptéren talált fiolák

Vágólapra másolva!
Az elsődleges információk szerint ártalmatlan az az anyag, amely a kiskunlacházi volt katonai reptéren találtak ampullákban.
Vágólapra másolva!

A reptéren talált 30 ampullán szereplő orosz és angol nyelvű NATO-megjelölés szerint az eszközöket kiképzés során imitációra használták, ezért a fiolákban nem éles anyag van - közölte Marton András Havaria laboratóriumi munkacsoport parancsnoka.

Hogy pontosan milyen anyagot tartalmaznak, azt laboratóriumi vizsgálat fogja megállapítani, majd Marton András elmondása szerint megsemmisítik az ampullákat.

A Honvédelmi Minisztérium csütörtök délután azt közölte, hogy fiolákat találtak a kiskunlacházi reptér főépületében, ezért azok vizsgálatára laboratóriumi munkacsoport vonult a helyszínre, mert a feliratok alapján felmerült a gyanú, hogy azok mérgező anyagot tartalmaznak.

A fővárosi polgári védelmi parancsnokság veszélyhelyzet-felderítő szolgálata kivonult a helyszínre, de nem tudta egyértelműen azonosítani az anyagokat. Ezt követően Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a Pest megyei katasztrófavédelem kérésére kirendelte a helyszínre a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszer részét képező, készenléti szolgálatot ellátó Havaria laboratóriumi munkacsoportot, amelynek munkatársai délután megkezdték a vizsgálatot.