Magyar Nemzet: Tízmilliárdokért adna el vadászgépeket a Honvédelmi Minisztérium

A magyar légierő egyik MIG-29-es vadászrepülőgépe
Vágólapra másolva!
Még az idén értékesítene 24 darab MiG 29-es vadászgépet a Honvédelmi Minisztérium a Magyar Nemzet értesülése szerint. A lap azt írja, több tíz milliárdos bevételhez juthat így a honvédelmi tárca.
Vágólapra másolva!

Külön eljárással vélhetőleg még idén értékesítik a Magyar Honvédség MiG-29-es vadászgépeit - írja szombati számában a Magyar Nemzet meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A lap szerint huszonnégy, hadrendből kivont orosz harcászati repülőgépet adnak el, amiből több tíz milliárdos bevételhez juthat a honvédelmi tárca.

A Magyar Nemzet szerint azért adná el a honvédelmi tárca idén a gépeket, mert a költségvetési törvény szerint ebben az évben még a HM bevételeit növelné az adásvétel, míg jövőre már a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőét. A lap azt írja, a szaktárca egyelőre nem tud nyilatkozni arról, hogy mennyi bevételt várnak a vadászgépek eladásából.

A MiG 29-esek hadrendbe állításáról 1993-ban döntött a kormány. Akkor az orosz államadósság közel felének fejében többek között 22 darab MiG 29B-t és 6 darab UB-t rendeltek a légierő részére. A honvédség hadrendjéből 2010. december 31-én vonták ki a MiG-eket.