Magyar Nemzet: Nincs még engedélye a Sziget Fesztiválnak

2011.07.18. 6:43

Alig egy hónappal a kezdés előtt a Sziget Fesztivál szervezői még mindig várják Újbuda jegyzőjétől a megrendezéshez szükséges engedélyeket. A szervezők szerint minden megfelel az előírásnak, a rendezvény kiemelt helyszíne, egy harmincméteres torony azonban még nem kapta meg a hatósági engedélyt.

Bár a Sziget Fesztivál a szervezők szerint minden előírásnak megfelel, a rendezvény és ennek részeként egy körülbelül 30 méteres torony a mai napig nem kapott hatósági engedélyt - írja a Magyar Nemzet hétfői száma. A napilap cikke szerint a szervezők Újbuda jegyzőjétől várják a fesztivál megrendezéséhez szükséges engedélyeket, amelyeket még vizsgál a hatóság. Benis Dániel, az augusztus 10-étől 15-éig tartó rendezvény háttértechnikai vezetője a lapnak elmondta, hogy még nincs meg minden engedély.

A fesztivál egyik kiemelt helyszíne lesz az a harminc méter magas, kilátóként és vendéglátó teraszként működő "szupertorony", amelynek kivitelezését a Vodafone mobilszolgáltató finanszírozza. A panelház magasságú torony kilátóként, a negyedik emelet magasságában pedig vendéglátó teraszként is szolgál majd.

A Sziget ügyében az elmúlt csaknem két évtized gyakorlatával szemben az idén azért nem Óbuda-Békásmegyer hatósági vezetője jár el, mert a kerület érintettségre hivatkozva a fővárosi kormányhivatalt kérte egy másik eljáró hatóság kijelölésére. A III. kerületi önkormányzatnál nem indokolták, miért hárították el maguktól a felelősséget. Így került az ügy a XI. kerület jegyzőjéhez, aki a mai napig nem adta ki az engedélyt. Az ügyben a lap hiába kereste a Vodafone sajtófőnökét.

Gerendai Károly, a Sziget Kulturális Szervezőiroda ügyvezetője szerint ők minden előírásnak megfelelnek. A napilap azon kérdésére, hogy sokakban kétségeket kelthet a "szupertorony" biztonsága, kifejtette, hogy az építmény szerkezeti elemeiben semmiben sem különbözik az úgynevezett nagyszínpadtól, így ott sem lehet gond. Hangsúlyozta, hogy a toronyra, akárcsak a színpadokra, nem kell külön engedélyt kérni.

Ezzel szemben Ughy Attila, a fővárosi közterület-hasznosítási bizottság fideszes elnöke határozottan állítja, hogy engedély nélkül semmiféle torony sem építhető. Az ügy további furcsasága, hogy a városházán még mindig úgy tudják, az illetékes hatóság Óbuda - ismerteti a Magyar Nemzet. A Sziget Fesztivál idei megrendezéséről január végén állapodott meg Tarlós István főpolgármester Gerendai Károllyal.

KAPCSOLÓDÓ CIKK