A háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándort bizonyítottság hiányában mentette fel a bíró, mert szerinte kétséget kizáróan nem bizonyítható tényeket nem lehet a vádlott terhére értékelni. Az ügyész fellebbezett, az ítélet még nem jogerős.

Bizonyítottság hiányában mentette fel a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr századost első fokon a Fővárosi Bíróság. Varga Béla bíró az ítélethirdetés második napján azt mondta: az eljárás során csak aggályokat és kételyeket lehetett megállapítani, a kétséget kizáróan nem bizonyítható tényeket pedig nem lehet a vádlott terhére értékelni. Emiatt a bíróság nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában mentette fel Képíró Sándort.

Falvai Zsolt ügyész a tárgyaláson fellebbezést bejelentett be, mert szerinte az ítélet megalapozatlan, az indoklása több helyen következetlen. Zétényi Zsolt védőügyvéd a fellebbezés kérdésében három nap gondolkodási időt kért, az ítélet így nem jogerős.

A 97 éves Képíró Sándort az ügyészség azzal vádolta, hogy 1942. január 21. és 23. között egy Újvidéken tartott razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek kivégezésében. A Varga Béla vezette bírói tanács első fokon minden vádpont alól felmentette az idős férfit.

Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ vezetője botránynak nevezte Képíró Sándor felmentését, és kijelentette, hogy a volt csendőr százados továbbra is a háborús bűnösökről vezetett listájuk első helyén szerepel.