Csütörtökön derülnek ki a felvételi ponthatárok

2011.07.19. 11:07

Csütörtökön este hozzák nyilvánosságra az idei felvételi ponthatárokat, összesen 141 ezer diák várja, hova vették föl. Államilag támogatott képzésre 53 ezren juthatnak be.

Csütörtökön kerül sor a szeptemberben induló felsőoktatási képzések ponthatárainak meghatározására, ekkor derül ki, hogy a jelentkezők közül ki melyik felsőoktatási intézménybe nyert felvételt.

Ebben az évben csaknem 141 ezren adtak be felvételi kérelmet, a legnépszerűbb hely továbbra is az ELTE. A tavalyinál többen jelentkeztek a művészeti és az orvosi képzésekre, a bölcsészettudományi szakok iránti érdeklődés azonban visszaesett. A legidősebb felvételiző 1939-ben született, és fizikát szeretne tanulni. A küszöbponthatár 200 pont, az államilag támogatott képzésre mintegy 53 ezer embert vesznek fel, míg a mesterképzésre közel húszezret.

A hivatalos ponthatárok csütörtökön este a www.felvi.hu honlapon jelennek meg, amelyik diák kért, sms-ben is kaphat értesítést arról, hova vették fel.

Algoritmus számolja a ponthatárokat

A ponthatárok megállapítását számítógépes algoritmus végzi, amely egyszerre vizsgálja a jelentkezők felvételi összpontszámát, az általuk felállított jelentkezési rangsort, a felsőoktatási intézményekbe felvehető államilag támogatott hallgatói létszámkeretet és az intézmény által felvehető hallgatók számát is.

A felvételi ponthatárok megállapítása után az Oktatási Hivatal valamennyi jelentkezőnek besorolási határozatot küld arról, hogy az egyes jelentkezési helyeken hány pontot ért el, és ott mennyi a ponthatár, valamint hogy besorolást nyert-e valamelyik helyre, és ha igen, melyikre.

Függetlenül attól, hány képzést jelölt meg egyazon felsőoktatási felvételi eljárásban, a jelentkező csak egy helyre sorolható be: az általa felállított sorrendben arra a képzésre, ahol először éri el a megállapított ponthatárt.

Kövesse csütörtökön az [origo]-n a felvételi ponthatárokat!

KAPCSOLÓDÓ CIKK