Három gyermekét gyógyszerezte be egy bajai nő, egy kislány meghalt

Vágólapra másolva!
Nincs kihallgatható állapotban az a 47 éves Bács-Kiskun megyei nő, aki hétfőn begyógyszerezte magát és három gyermekét. Az egyik gyerek - egy tízéves kislány - meghalt, a rendőrség egyelőre vizsgálja, hogy a gyógyszermérgezés okozta-e a halálát. A halott kislányt édesapja találta meg, aki a munkaidő lejárta előtt ment haza, mert gyanúsnak találta, hogy senki nem veszi fel az otthoni telefont - tudta meg az [origo].
Vágólapra másolva!

Egy 48 éves bajai férfi hétfőn jelentette be a rendőrség ügyeletén, hogy a munkából hazaérkezve otthonukban holtan találta tízéves kislányát - írja a Police.hu. A rendőrség vizsgálata megállapította, hogy a gyerek édesanyja különböző gyógyszereket adott tizenegy és nyolcéves fiának, valamint a tízéves kislánynak is, majd ő is gyógyszereket vett be. A kislány halálának körülményeit igazságügyi szakértők bevonásával vizsgálják. A két fiút és az anyát a mentők kórházba szállították. Az asszony nincs kihallgatható állapotban.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az [origo]-nak azt mondta, az édesapa napközben hazatelefonált munkahelyéről, de mivel senki nem vette fel a telefont, aggódni kezdett, és a munkaidő vége előtt hazament. A kiérkező mentősök már nem tudták megmenteni a tízéves kislányt, a két fiúnál még a helyszínen gyomormosást hajtottak végre. A lakásban többféle gyógyszert találtak a rendőrök, de hogy pontosan melyikből és mennyit vettek be a gyerekek és az anya, az egyelőre nem tisztázott - mondta az [origo]-nak a szóvivő.

Az ügyben több, tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen.