Bordélyházat számoltak fel a rendőrök Pécsen

Vágólapra másolva!
Egy fiatalkorú lány is volt abban a hivatalosan bárként üzemelő pécsi bordélyban, amelyet még pénteken számoltak fel a rendőrök. A prostituáltak a keresetük felét adták az üzemeltetőnek, akinél a rendőrök fegyvert is találtak.
Vágólapra másolva!

Többszobás bordélyházat számoltak fel a baranyai rendőrök még péntek éjjel Pécsen - közölte hétfőn a rendőrség honlapján a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Az üzemeltetőket, egy 26 éves nőt, és a 43 éves férfi üzlettársát a rendőrök őrizetbe vették, előzetes letartóztatásukról a hérfőn dönt a bíróság.

A gyanú szerint az egyébként bárként üzemelő helyen több lányt, köztük egy fiatalkorú lányt is foglalkoztattak prostituáltként. A rendőri akció során négy lány volt a bárban, hárman azt mondták, hogy táncoslányok, majd hogy masszőrök, végül beismerték, hogy prostituáltak, és a keresetük felét mindig leadták a főnöküknek.

A rendőrség javaslatot tett a jegyző felé hogy zárassák be a vendéglátóhelyet. A házkutatás során a férfi lakásában több fegyver és lőszer is volt, ezek eredetét még vizsgálják. Az ügyben 18. életévét be nem töltött személyt foglalkoztató bordélyház fenntartásával elkövetett üzletszerű kéjelgés elősegítésének bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.