Késsel támadt a családjára egy férfi Orosházán

Vágólapra másolva!
A rendőrség szerint meg akarta ölni a feleségét, a lányát és az unokáját egy orosházi férfi vasárnap. A családnak sikerült elmenekülnie, így nem sérültek meg.
Vágólapra másolva!

Vasárnap dél körül egy 51 éves férfi egy késsel megpróbálta megölni a feleségét, a lányát és a gyermekkorú unokáját, de azok elmenekültek, így nem sérültek meg - tette hozzá a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Tájékoztatása szerint a helyszínre érkező rendőrök a férfit elfogták, majd őrizetbe vették, és indítványozták az előzetes letartóztatását.

A férfival szemben több ember és tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást.

A bűncselekményről a rendőrség további részleteket nem közölt.