Tizenkét milliárdot ígér a szakorvosoknak a kormány, de feltételeket is szab

Vágólapra másolva!
A hálapénz elutasításához és "hűségidőhöz" kötné a kormány a szakorvosok és szakdolgozók továbbképzésének támogatását is.
Vágólapra másolva!

Több uniós fejlesztési program révén összesen tizenkétmilliárd forintos forrás jut a szakorvosok és szakdolgozók továbbképzésének támogatására - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár. Hatmilliárd forinttal a szakképzésen, továbbképzésen részt vevő szakorvosokat és szakdolgozókat támogatnák.

A pályázati pénzek elnyerésének feltétele - a rezidensek ösztöndíjprogramjához hasonlóan -, hogy a pályázóknak legalább annyi ideig kell még a közszolgálati egészségügyben dolgozniuk, ameddig az ösztöndíjat kapták; továbbá ez idő alatt nem fogadhatnak el hálapénzt.

Az uniós fejlesztési programokból nyert további hatmilliárd forintot az intézményeknek szánják, amelyek ezt a dolgozók továbbképzéséhez kapcsolódó helyettesítésekre, illetve foglalkoztatási támogatásra használhatnák fel.

Az egészségügyi államtitkárság a közelmúltban a rezidensképzésre jelentkezőknek írt ki pályázatot. A támogatás feltétele ott is, hogy tíz évet a hazai egészségügyben kell eltölteniük, illetve nem fogadhatnak el hálapénzt.