"Dolgoznék még, de inkább átadom a helyem" - 22 ezer nő vonult nyugdíjba 40 év után

nyugdíjas, idős asszony
Vágólapra másolva!
Nem érzik magukat elesettnek, de szeretnének valami mást csinálni, mint eddig azok a nők, akik élve a kormány által biztosított lehetőséggel, 40 év munkaviszony után elmentek nyugdíjba. Egy nő azt mesélte, hogy nem tudta teljesen kizárni az életéből a korábbi munkahelyét, de van olyan is, aki azért döntött a nyugdíjba vonulás mellett, hogy megmentse fiatalabb munkatársait a leépítéstől.
Vágólapra másolva!

"40 éves szolgálati idő után, életkortól függetlenül, minden nő nyugdíjba mehet" - ígérte a Fidesz a 2010-es választási kampány idején (az erről szóló törvény itt olvasható). A Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly novemberben úgy becsülte, a lehetőség 24 ezer nőt fog érinteni, és ha 75 százalékuk venné igénybe az új nyugdíjaztatást, az az államnak 30-35 milliárdos kiadást jelentene (erről bővebben korábbi cikkünkben olvashat).

Júniusig az érintettek több mint 92 százaléka élt a kedvezményes nyugdíjazás lehetőségével. "Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai alapján 2011. januártól júniusig 22 129 nyugellátást állapítottak meg nők részére 40 éves jogosultsági idő alapján" - tájékoztatta az [origo]-t a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.

Egy dunaújvárosi, 57 éves nő telefonon azt mondta az [origo]-nak, egy percig sem gondolkozott azon, éljen-e a lehetőséggel. "Az elmúlt tizenöt évben egy külföldi tulajdonú termelőüzemnél dolgoztam könyvelőként. Hosszú és stresszes volt a munkaidő, a családommal alig tudtam foglalkozni. Ebbe egyszerűen belefáradtam" - mondta. A nő csaknem 42 évet dolgozott, két gyermekével összesen négy évet töltött gyesen, nem volt sosem munkanélküli, és huzamos ideig táppénzt sem vett ki.

"A Ratkó-korszak gyermeke vagyok. A továbbtanulás idején nem jutottam be abba az iskolába, ahova akartam. Nem voltak rosszak az eredményeim, de rengeteg volt a jelentkező. Így 15 éves koromban egy varrodában kezdtem dolgozni, majd a munka mellett jártam iskolába" - mondta a nő.

Visszahúz a biológiai labor

"Most kellett kihasználnom ezt a lehetőséget. Lehet, hogy pár év múlva eltörlik ezt a kedvezményt" - mondta az [origo]-nak egy 57 éves, budapesti nő. "Tizennégy évesen egy édességboltban kezdtem dolgozni, 20 éves korom óta pedig biológus vagyok. 42 évet dolgoztam, egy évig voltam otthon a gyermekemmel" - mondta. 63 évesen mehetett volna öregségi nyugdíjba, a kedvezménnyel ezt 6 évvel előbb tehette meg.

A nő azt mondta, nyugdíjasként visszahúzza a szíve a laborba: "Nyugdíj mellett folytatom a munkát napi 4 órában. Emellett marad időm arra is, hogy heti kétszer vízi gimnasztikára járjak".

Voltak barátnői, akiknek elutasították a kérelmét, mert ők nem tudták, hogy a képzési időt nem számítják bele a negyvenéves jogosultsági időbe. Az elutasítottak levelet kaptak arról, hogy mennyit kell még dolgozniuk ahhoz, hogy jogosultak legyenek a kedvezményes nyugdíjra.

Azok a nők, akik nem érik el a negyven éves jogosultsági időt, születési időtől függően eltérő életkorban mehetnek nyugdíjba. A jelenlegi szabályozás szerint az öregségi nyugdíjkorhatár az 1952 előtt születettek számára 62 év, ez a kor a fiatalabbak számára magasabb. Az 1956. december 31-e után születettek 65 évesen érik el nyugdíjkorhatárt, azaz legelőbb 2021. december 31-e után mehetnek nyugdíjba (az öregségi nyugdíjkorhatárról itt tájékozódhat).

"Nem örültek neki"

"Egy királlyal sem cserélnék, olyan jó dolgom van" - nyilatkozta egy nő, aki 42 év munka után, 56 évesen ment nyugdíjba. 2010 karácsonya környékén a nyugdíjbiztosítási főigazgatóságnál azt mondták neki, hogy a hatályos szabályozások szerint 62-63 évesen tudott volna öregségi nyugdíjba menni, úgyhogy nyert legalább hat évet.

"Nem örültek neki, hogy eljövök. 32 éven keresztül neveltem másnak a gyerekeit, most már szeretném a saját unokáimmal tölteni az időt" - jelentette ki. A nő hozzátette, hogy az ügyintézés nem volt zökkenőmentes. "A munkáltatóm nem volt kellően felkészülve, amikor hatályba lépett az új nyugdíjazási kedvezmény. Egy barátnőm segített a papírmunkával" - mondta.

"A Dunaújvárosi Vasművektől mentem nyugdíjba, ahol egy külön osztály foglalkozik az ilyen ügyekkel. Nekem egyetlen levelet sem kellett megírnom" - mondta egy másik, nyugdíjba vonuló nő. Sokat gondolkodott azon, éljen-e a kedvezménnyel. Végül a távozás mellett döntött, mert szerinte így egy fiatalabb dolgozó helyét tudja biztosítani az esetleges leépítések esetén.

"A gyermekem már megnősült, én sem agyilag, sem fizikailag nem érzem magam elesettnek. Dolgoznék még, de inkább átadom a helyem. Egy kicsit pihenek, aztán majd találok magamnak valami elfoglaltságot" - mondta.