Nem tartotta megalapozottnak, ezért elutasította a Katonai Főügyészség Gergényi Péter panaszát, amelyet meggyanúsítása miatt terjesztett elő - értesült a Magyar Nemzet. A lap információit a Debreceni Katonai Ügyészség nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

A Katonai Főügyészség elutasította Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány panaszát, melyet a meggyanúsítása miatt terjesztett elő - írja a keddi Magyar Nemzet. Gergényi Péter ellen a 2006. őszi eseményekkel összefüggésben indult büntetőeljárás, amiért a kivezényelt rendőrök parancsnoki utasításra nem viseltek azonosító számokat.

A napilap értesülését a nyomozást végző Debreceni Katonai Ügyészség helyettes vezetője, Kiss Attila alezredes sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.

A volt főkapitányt a katonai ügyészség július 12-én hallgatta ki, és ellenőrzés vagy elöljárói intézkedés elmulasztása lehet a gyanúok. A terhére rótt konkrét bűncselekményről sem Gergényi Péter védője, sem a katonai ügyészség nem nyilatkozott - írja a Magyar Nemzet.