Medián: Október óta először változott pozitívan a kormány megítélése

Orbán Viktor napirend előtti felszólalása az országgyűlésben, Orbán-kormány második akcióterv
Vágólapra másolva!
A Medián legrissebb felmérése szerint csak kismértékben módosult a Fidesz-KDNP és az MSZP támogatottsága júliusban az előző hónaphoz képest. A kormánykoalíció pártjai továbbra is 26 százalékkal vezetnek a biztos pártválasztók körében. A felmérés szerint október óta most először változott pozitív irányban az Orbán-kormány megítélése, de tíz emberből hatan ma is elégedetlenek a kormányzati teljesítménnyel.
Vágólapra másolva!

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet szerdán a honlapján publikálta legfrissebb, ezerkétszáz felnőtt állampolgár személyes megkérdezésén alapuló reprezentatív közvélemény-kutatásának eredményeit. Eszerint a biztos szavazók körében a Fidesz-KDNP-re 51 százalék, az MSZP-re pedig 25 százalék szavazna.

Egy hónappal korábban a kormánypártokra 53, a legnagyobb ellenzéki pártra 24 százalék szavazott volna. A Jobbik támogatottsága 15, az LMP-é pedig 6 százalékos, ugyanúgy, mint egy hónappal korábban.

A teljes népesség körében a Fidesz támogatottsága 35 százalék, az MSZP-é 16, a Jobbiké 9, az LMP-é pedig 4 százalék. E mellett a teljes lakosság 33 százaléka nem szavazna.

A Medián arról is kérdezte az embereket, hogy jó, vagy rossz irányba haladnak a dolgok Magyarországon. A válaszadók 60 százaléka úgy vélte, inkább rosszul, 32 százalék pedig úgy gondolta, hogy inkább jó irányban történt változás.

Az Orbán-kormány teljesítményének megítélése október óta először változott pozitív irányban az előző hónaphoz képest, azonban a Medián felmérése szerint tíz emberből hatan ma is elégedetlenek a kormányzati teljesítménnyel.

A politikusok népszerűsége és ismertsége nem változott jelentősen, mindkét lista első helyén továbbra is Orbán Viktor miniszterelnök áll, őt követi Schmitt Pál köztársasági elnök és Pokorni Zoltán, volt oktatási miniszter.

Az előző hónaphoz képest Tarlós István Budapest főpolgármestere, és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ismertsége a leginkább. Ugyanígy, mínusz négy százalékkal esett az V. kerület polgármesterének, Rogán Antalnak a népszerűségi indexe is. A legnagyobb mértékben az MSZP-s Kovács László népszerűsége nőtt, 5 százalékkal.