Az apák jogait féltik a kormányoldalon az új munka törvénykönyvétől

2011.08.04. 14:24

Több ponton is megnehezítené az apák családi életét az új munka törvénykönyvének koncepciója, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium tett közzé. Ez ellentétben áll a kisebbik kormánypárt, a KDNP terveivel, amely az apák szerepének növelését a gyermeknevelésben kulcskérdésnek tartja. A párt szerint a minisztérium nem egyeztetett az elképzeléseiről, a vitatott koncepciót jelen formájában a Fidesz és a KDNP sem tartja elfogadhatónak.

Két olyan passzust is tartalmaz a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által a múlt héten nyilvánosságra hozott új munka törvénykönyve (Mt.) koncepció, amelyek megnehezítenék, illetve nem ösztönöznék az apák szerepvállalását a gyermeknevelésben. Mindez ellentétes a KDNP terveivel, amely az új családtörvényt készíti elő, és amely megváltoztatná az apák családban vállalt szerepét, vagyis egyenrangúvá tenné az anyát és az apát. (A teljes koncepciót innen töltheti le, itt pedig elolvashatja a tervezett változásokat összefoglaló cikkünket.)

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője korábban azt nyilatkozta az [origo]-nak, hogy terveik között hangsúlyosan szerepel az apák szerepének a növelése a gyermek gondozásában, a család életében. Ehhez eszközt is szándékoznak rendelni, mégpedig azt, hogy megnövelik és az apák számára kötelezően felhasználandóvá teszik a gyerekek után járó pótszabadnapokat - mondta Harrach. (Az apák gondjairól és a lehetséges megoldásokról ebben a cikkben olvashat.)

Ennek azonban nincs nyoma az új Mt.-ben. A jelenlegi szabályozáshoz hasonlóan ugyanis változatlanul hagyná a pótszabadnapok rendszerét, és nem növelné meg a szabadnapok számát. Vagyis a 16 év alatti gyerekek után járó 2-7 szabadnapról továbbra is a szülők dönthetnék el, hogy melyikük veszi igénybe: akár úgy is dönthetnek, hogy az összes napot az anya veszi ki. Egy ponton pedig a jelenlegi szabályokhoz képest az apákra nézve kifejezetten hátrányosan változna a rendszer: eddig ugyanis, ha gyermekük született, öt szabadnapot kaptak, amelyek idejére távolléti díj járt. Az új Mt.-koncepcióban viszont ugyanez az öt nap fizetés nélküli szabadságként szerepel, vagyis a férfiak csak akkor tölthetnének együtt több időt az újszülöttjükkel, ha vállalnák, hogy azokra a napokra nem kapnak fizetést.

"Megfosztják attól, hogy átélje az apaságát"

Lukács Tamás, a KDNP frakcióvezető-helyettese az [origo]-nak azt mondta, két törvény semmiképpen sem lehet ellentétes egymással. Szerinte a törvényalkotó az Mt. esetében kétféleképpen viselkedhet: a témát csak a munkaerőpiac szemszögéből kezeli, vagy pedig ennél szélesebb kontextusban. Előbbi szerinte "alapvető hibákhoz vezet". A család védelme alapjogi rendelkezés, annak megerősítését ennélfogva minden törvénynek szolgálnia kell - fogalmazott Lukács, aki szerint a munka nem csupán gazdasági kérdés, hanem az emberi méltósághoz is szorosan hozzátartozik.

A KDNP-s politikus szerint alapvető célnak kell lennie a "felelős apaságra", illetve "felelős anyaságra" való ösztönzésnek. Lukács szerint a család védelmét nem szolgálja, ha törvényileg lehetővé teszik egy gyesen lévő nő elbocsátását, és szerinte az is vitatható, hogy a szülés után az apának járó szabadnapokat fizetés nélküli szabadsággá alakítják, és ezzel esetleg megfosztják attól, "hogy átélje az apaságát". Lukács azt mondta, nem látja ennek az átalakításnak a társadalmi hozadékát.

A politikus azt mondta, biztos benne, hogy az NGM vitaanyagának közzétételét nem előzte meg semmilyen politikai egyeztetés. A KDNP frakcióülésén biztosan téma lesz a tervezet - tette hozzá. Az első reakciók ugyanakkor szerinte valószínűsítik, hogy a jelenlegi formájában nem kerülhet a parlament elé a szöveg. Hozzátette, biztos benne, hogy a legtöbb ma vitatott pont kikerül majd a szövegből. Lukács szerint ugyanakkor "ebben a tempóban, amibe belekényszerültünk, részben az alapjogi törvény miatt", nem mondható szokatlannak, hogy előzetes egyeztetés nélkül ellentmondásos tervezetek készüljenek.

Nem tette boldoggá a politikusokat az Mt.-tervezet

Harrach Péter, a KDNP-frakció vezetője kedden a Népszabadságnak azt nyilatkozta, hogy elfogadhatatlan a tervezet, mert szembemegy a kidolgozás alatt álló, a KDNP által előkészített családvédelmi törvény javaslatával, valamint a miniszterelnök által is képviselt védett kor intézményével. A KDNP a családvédelmi törvényben érvényesíteni szeretné, hogy a gyerekszülés után, illetve a gyesről visszatérő anyák is védelmet élvezzenek a munka világában, és ne csak a közszférában, hanem a versenyszférában is biztosítsák számukra például a részmunkaidős vagy távfoglalkoztatást, márpedig ezek az Mt.-tervezet alapján nem valósulnának meg.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője is bírálóan nyilatkozott a múlt héten az MTI-nek: szerinte olyan szabályozásra van szükség, amely a munkanélkülieknek, a gyermeket nevelő anyáknak, a szülési szabadságról visszatérőknek a munka világába való visszavezetését szolgálja. Ezzel ellentétes szabályozást a Fidesz nem fog támogatni - mondta.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője múlt hétfőn hangsúlyozta, a dokumentum konzultációs munkaanyag, melyhez továbbra is várják az észrevételeket, javaslatokat, véleményeket. A kormány át fogja tekinteni, hogy ezek közül melyeket tudja beépíteni a törvényjavaslat végleges formájába - jegyezte meg. A védett kor intézményének - vagyis annak, hogy 55 éves kor felett nehezebb legyen elbocsátani a munkavállalókat - biztosítása azonban már a szociális konzultációval eldőlt, ahogyan az is, hogy a munka törvénykönyvébe be kell épülnie annak, hogy a "segély helyett a munkalehetőség biztosítása a kívánatos út" - mondta a szóvivő. A Fidesz-frakció nem támogat olyan előterjesztést, amely megnehezítené az anyák munkába való visszatérését szülés után - erősítette meg Lázár szavait Szijjártó. "Az ötlet merész, de nem lesz belőle semmi" - mondta a a Nemzetgazdasági Minisztérium által nyilvánosságra bocsátott tervezetről, amely új munkaügyi szabályozást hozna létre.

Megvárja az egyeztetés végét az NGM

Az [origo] kedden az NGM sajtóosztályán érdeklődött a tervezetről. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy volt-e bármilyen előzetes egyeztetés az Mt.-ről a KDNP-vel, illetve a szöveg előkészítői tisztában voltak-e azzal, hogy a készülő családjogi szabályozás ellentétes irányba mozdulna. Azt is megkérdeztük, hogyan szolgálja az Mt. tervezete a kormány céljai között hangsúlyosan szereplő családbarát politikát, a gyermekvállalás ösztönzését. Az NGM válaszul csak annyit közölt, hogy augusztus 5-ig várják az észrevételeket, de egyetlen kérdésünkre sem adott választ.

Az új Mt. munkaanyagáról és várható hatásairól részletesen itt olvashat, a tervezet előkészítésének körülményeit pedig itt ismerheti meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK