A Belvárost és a budai elitkerületeket kedvelik az albérletben élő államtikárok

Vágólapra másolva!
Hét államtitkár kap havonta több százezer forintos lakásfenntartási támogatást a kormánytól és négy államtitkár lakik hivatali lakásban - derült ki  csütörtökön a közigazgatási miniszter egyik szocialista képvislőnek adott írásos válaszából. A minisztériumok [origo]-nak küldött válaszai alapján a lakhatási támogatást kérő állami vezetők jellemzően a Belvárosban, vagy a budai elitkerületkeben bérelnek lakást. Az általunk megkérdezett ingatlanközvetítő cég szerint havonta 230 ezer forintért ötszobás lakást is lehet bérelni Pesten, de egy igazi luxuslakás havi hárommillióba is kerülhet.
Vágólapra másolva!

Pesten a Belvárosban, illetve Budán az I., II. és XII. kerületben jellemzően egy hetven-száz négyzetméteres lakásban laknak azok az államtitkárok, akiknek ingatlant bérelt és havi több százezer forintos lakásfenntartási támogatást fizet az állam - derül ki a minisztériumok [origo]-nak küldött válaszaiból. A legnagyobb bérelt lakásban Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár lakik, akinek a jogszabályban megengedett legnagyobb összegért, havi 231 900 forintért bérel egy 131 négyzetméteres ingatlant a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

Csütörtökön Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter egy szocialista képviselő kérdésére adott válaszában írta azt, hogy négy állami vezetőnek engedélyezte hivatali lakás használatát, nyolc másiknak lakásfenntartási térítés igénybe vételét a közigazgatási tárca. A parlament honlapján közzétett táblázat adatai alapján a kormány havonta összesen mintegy kétmillió forintot költ vezető tisztségviselőinek lakhatására (erről ebben a cikkünkben olvashat).

Navracsics Tibor a szocialista Nyakó István "Mibe kerül az állami vezetők hivatali lakása?" címmel feltett kérdésére adott válaszában azt írta, hogy a legnagyobb, 250 ezer forintos lakásfenntartási támogatást Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár kapja. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) azonban az [origo] kérdésére cáfolta ezt (erről bővebben itt olvashat). A tárca azt írta, hogy június 30-a óta nem kap térítést az államtitkár, előtte havi 230 ezer forintot vette fel, húszezer forintot pedig az államtitkár saját zsebből tett a lakbérhez. Az nem derült ki a válaszból, hogy Szőcs jelenleg hol lakik, az államtitkárt pedig nem sikerült elérni.

Szabó Erika a maximumot kapja

Az állami vezetők juttatásáról szóló rendelet szerint a minisztereknek és államtitkároknak adott lakásfenntartási térítés havonta legfeljebb a köztisztviselői illetményalap hatszorosa lehet. Ez idén 231 900 forint. Éppen ennyiért bérel lakást Szabó Erikának a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM). A KIM [origo]-nak küldött tájékoztatása alapján "a kiskunhalasi illetőségű Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár jelenleg a XII. kerületben lakik egy 131 négyzetméteres ingatlanban".

Szabó Erikát Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár 230 ezer forintos lakásfenntartási támogatása követi a listán. Hoffmann Rózsa a Nefmi közlése szerint egy két és félszobás lakásban lakik, amelyet 2010. augusztus 2-a óta bérel neki a tárca.

Forrás: MTI
Szőcs Géza, Szabó Erika és Hoffmann Rózsa

Belvárosi államtikárok

Havi 225 ezer lakásfenntartási támogatást vesz fel a soproni illetőségű Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára. Az NFM közleménye szerint az államtitkár "Budapesten az V. kerületben bérel egy 96 négyzetméter alapterületű lakást. A bérleti szerződést tavaly ősszel, határozatlan időre köttették" - írja a tárca.

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szintén a Belvárosban bérel lakást havi 221 ezer forintért. A KIM közlése szerint az államtitkár "állandó lakhelye Hajdú- Bihar megyében, Debrecenben van, és most egy V. kerületi 76 négyzetméteres öröklakást bérel neki a tárca".

Kisebb lakások

A nyergesújfalui lakcímmel rendelkező Völner Pál, az NFM infrastruktúráért felelős államtitkára a fővárosban egy II. kerületi 63 négyzetméteres lakást bérel havi 220 ezer forintért. A csurgói illetőségű Szászfalvi Lászlónak, a KIM egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárának az I. kerületben bérel egy 71 négyzetméteres ingatlant a minisztérium havi 196 800 forintért.

A listát V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár zárja, aki havi 160 ezer forintos térítést kap. A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint "az államtitkár a XIII. kerületben bérel egy egy plusz két félszobás lakást 2010. augusztus 15. óta. V. Németh Zsolt állandó lakhelye Vasváron van".

Kiadó lakás havi hárommillióért

Havi 230-250 ezer forintért Pesten, a Belvárosban nagyjából 150 négyzetméteres, Budán nagyjából száz négyzetméteres társasházi lakásokat lehet bérelni - derül ki az Otthon Centrum ingatlancég adatbázisában szereplő információkból. (Ha ide kattint, megnézheti, milyen lakásokat lehet bérelni 230-250 ezer forintért.) Például a Várban egy száz négyzetméteres, háromszobás lakásban havi 250 ezer forintért, a Hűvösvölgyben egy két és félszobás kertkapcsolattal és klímával rendelkező, teraszos lakásban 240 ezer forintért lehet lakni.

Pesten nagyobb alapterületű lakásokat lehet ezért az összegért kibérelni. Az V. kerületben, a Lipótvárosban például egy ötszobás kétszáz négyzetméteres lakást lehet találni havi 230 ezer forintért, Angyalföld kertvárosi részében pedig egy saját kerttel és gépkocsibeállóval rendelkező ház havi 249 ezer forintba kerül.

Forrás: MTI/Manek Attila

Az Otthon Centrum adatbázisában találhatunk 100-150 ezer forintért is belvárosi, illetve budai lakásokat. Ezek jellemzően az államtitkárok által béreltnél kisebb alapterületű lakások, vagy amiatt olcsóbbak, mert nem rendelkeznek terasszal vagy kocsibeállóval. Az adatbázisban ugyanakkor van háromszobás, száznégyzetméteres lakás is, de ezek az ingatlanok főleg a külső pesti kerületekben vagy Budán a XI. kerületben találhatók.

A 230-250 ezer forint körüli havi bérleti díjak az Otthon Centum adatai szerint nem a felső kategóriás ingatlanok árai. Az ingatlanközvetítő adatbázisában például szerepel egy II. kerületi családi ház, amelynek medencéje, 145 négyzetméteres terasza, sőt saját tava is van. Ezt havi hárommillió forintért lehet kibérelni.

El kell fogadni a hivatali lakást

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azt írja csütörtökön nyilvánosságra hozott levelében, hogy az előbb felsorolt lakhatási engedélyeket "a rendelet 2011. július 18-i módosítását megelőző szabályok alapján bocsátottuk ki. Az engedélyjogosultságok új szabályok szerinti felülvizsgálata jelenleg folyamatban van".

Az egyik legfőbb változás az, hogy az új, júliusi rendelet szerint csak akkor kaphat lakásfenntartási térítést az állami vezető, ha a kormány nem tud biztosítani hivatali lakást számára. A régebbi, tavaly júniusban hozott szabály szerint akkor is kell a lakbért fizetnie a kormánynak, ha az állami vezető "a hivatali lakásra nem tart igényt".

Vagyis a most lakást bérlő államtitkároknak vagy el kell fogadniuk a nekik kínált hivatali lakást, vagy le kell majd mondaniuk a többszázezres támogatásról. A rendelet szerint "egy személy beköltözése esetén kettő, egyéb esetben az együttlakó személyek számának megfelelő, de legkevesebb három lakószobával rendelkező, a jogosult állami vezető feladatkörének ellátására alkalmas budapesti vagy Budapest közvetlen vonzáskörzetében lévő lakást kell biztosítani".

Hivatali lakást jelenleg négy államtitkár kap: Kontrát Károly, a belügyi tárca parlamenti államtitkára, Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár, Halász János, a Nefmi parlamenti államtitkára, valamint Tállai András önkormányzati államtitkár. Nekik kevesebbet fizet az állam, mint a bérelt lakásokban lakó államtitkároknak.

A régi és az új rendelet szerint is a lakással összefüggő karbantartási díjat, a rezsit és a telefonszámlát is az állami vezetőnek kell fizetnie.