Vágólapra másolva!
Közel három és fél milliárd forintban határozta meg a Honvédelmi Minisztérium az eladásra meghirdetett nyolc MiG vadászgép minimális - áfával növelt - vételárát. A nyilvános egyfordulós vételi pályázat részletes feltételei nettó ötvenezer forintért megvásárolhatóak.
Vágólapra másolva!

A pályázaton hat MiG-29B típusú elfogó vadászrepülőgép, két MiG-29UB típusú gyakorlógép és a hozzájuk való RD-33 típusú tartalékhajtóművek vásárolhatók meg. A gépekre együttesen legalább hárommilliárd-négyszázötvenhétmillió-kettőszáznyolcvanötezer-harminckilenc forint, a hajtóművekre együttesen hatszázharmincmillió-kilencszázkilencvenkilencezer-kettőszáznegyvenhárom forint a megszabott minimálár. A Magyar Nemzet júliusi értesülése szerint a minisztérium összesen huszonnégy leszerelt MiG-et kíván még az idén értékesíteni, és az akcióból tízmilliárdos nagyságrendű bevételre számít.

A pályázaton - amely innen letölthető - jogi és természetes személyek is indulhatnak, de feltétel a haditechnikai eszközök és szolgáltatások kivitelének, behozatalának, transzferjének és tranzitjának engedélyezéséről szóló 16/2004. (II. 6.) kormányrendelet szerinti tevékenységi engedély.