Magyar Nemzet: Orbán jóváhagyta Becsey menesztését

interjú Becsey Zsolt államtitkár
Vágólapra másolva!
Becsey Zsoltnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdasági államtitkárának felmentését már a múlt héten jóváhagyta Orbán Viktor kormányfő - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a közeljövőben nem várhatóak további kormányzati átalakítások. 
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor kormányfő már a múlt héten jóváhagyta Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár felmentését - írta a kormány belső ügyeit jól ismerő, meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Magyar Nemzet. A lap szerint Becsey menesztését Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte a kormányfőnél, még az előtt, hogy Orbán elkezdte volna a miniszterek nyári értékelését.

Becsey lehetséges menesztéséről elsőként a Magyar Hírlap számolt be pénteken. A lap azt írta, Matolcsy azért kezdeményezi Becsey felmentését, mert a tervek szerint megszűnik az általa irányított külgazdasági államtitkári poszt, és egységes gazdasági államtitkárság alakul a gazdasági szaktárcánál. Becsey a Magyar Hírlapnak azt mondta, nem tudja, miként alakul az állami pályafutása.

A Magyar Nemzet szerint újabb kormányzati szereplő felmentésére egyelőre nem lehet számítani, de a parlamenti munka őszi kezdete előtt "egy-két sárga lapot még kioszthat" a miniszterelnök. A lap pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írta, Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárral folytathat egy komolyabb beszélgetést a kormányfő, de az ő menesztése nincs napirenden.

Orbán Viktor szeptemberig négyszemközti találkozókon értékeli a miniszterek munkáját. Eddig - a Magyar Nemzet szerint - egyetlen ilyen találkozó történt: augusztus 5-én Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterrel találkozott Orbán.