Hat ember van előzetesben a csepeli gyilkosságok ügyében

Csepel, élve eltemetett emberek holttesteit találták meg Csepelen, a helyszínelés befejeződött, gyilkosság
Vágólapra másolva!
Hat embert vettek őrizetbe a csepeli gyilkosságokkal kapcsolatban - közölte szombati sajtótájékoztatóján a rendőrség. A rendőrség szerint egy hajléktalanok között élő bűnözői csoportról van szó, amelyre különböző fegyveres rablások miatt már tavasszal felfigyelt a rendőrség. Őrizetbe vették a csoport feltételezett vezetőjét, róla azonban nem tudni, hogy milyen állampolgárságú.
Vágólapra másolva!

Összesen hat embert helyezett előzetes letartóztatásba a rendőrség a csepeli gyilkosságok miatt - jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Csizner Zoltán, az Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) vezetője. Őrizetbe vették a csoport feltételezett vezetőjét, róla azonban egyelőre nem tudni, milyen állampolgárságú. Csizner szerint a férfi macedónnak vallotta magát, ám ezt eddig nem sikerült hitelesen alátámasztani, így a külföldi hatóságok segítségét kérték az ügyben. A férfi a rendőrség azt állítja, hogy 2007. márciusától tartózkodik Magyarországon. A sajtótájékoztatón az újságírók nem tehettek fel kérdéseket.

A gyanúsítottakról az NNI vezetője azt mondta, hogy egy olyan bűnözői csoportról van szó, akik a csepeli erdőkben lakó hajléktalanok között élnek. A csoport az elmúlt időszakban több súlyos bűncselekményt követett el, rablásokat, illetve valószínűleg gyilkosságokat is. Tavasszal már elfogtak közülük három embert, akik fegyveres rablásokat követtek el közértekben - mondta Csizner. Hozzátette, hogy a három ember azóta is előzetes letartóztatásban van.

A rendőrség gyanúja szerint ugyanaz a bűnözői kör követte el a most feltárt csepeli gyilkosságokat is. Csizner szerint a gyilkosságokra úgy derült fény, hogy a csoport tagjai egy Erdélyből származó embert bántalmaztak, elvették az értékeit, a bankkártyáját, majd pedig megkötözve otthagyták az erdőben. A férfi azonban meg tudott szökni, és a rendőrség segítségét kérte.

Az elmenekülő férfi leírása alapján vált egyértelművé a rendőrség számára, hogy ugyanarról a csoportról van szó, amely a bolti rablásokat is elkövette. Így egy napon belül - augusztus 4- én - elfogták a gyilkosság gyanúsítottjait, köztük a csoport feltétezett vezetőjét. A bolti lopások és a gyilkosságok miatt így jelenleg összesen hat ember van előzetes letartóztatásban. Már a pénteki híradások is beszámoltak arról, hogy a magát macedónnak való férfinak két segítője is volt.

Az NNI vezetője szerint a rendőrség szerdán találta meg azt a sírt, amelyből csütörtökre négy holttestet emeltek ki. Az áldozatok azonosítása, illetve a gyilkosságok pontos idejének megállapítása hosszabb folyamat lesz - mondta Csizner, aki szerint csak az után tudják megmondani, hogy mi is történt pontosan. A rendőrség szerint a nyomozást nehezíti, hogy a hajléktalanok olyan közösségben élnek, hogy nem jelentik, ha valaki eltűnik a környezetükből, és csak végső esetben fordulnak a rendőrséghez. Ennek ellenére az NNI vezetője szerint sikerült a csoport magját elfogni.

A rendőrség csütörtök este erősítette meg azokat a híradásokat, hogy holttesteket találtak Csepelen, ezért életellenes bűncselekmény miatt indítottak nyomozást. Pénteken megerősítették azt is, hogy négy holttestről van szó. Ezeken kívül azonban a szombati sajtótájékoztatóig semmilyen információt nem adtak a gyilkosságokról. Több híradás ez után arról számolt be, hogy a gyilkosságokat egy uzsorás követte el, aki élve temette el az áldozatokat.

Lukács Csaba, a Magyar Nemzet újságírója állítása szerint telefonon beszélt azzal az erdélyi származású fiatalemberrel, akinek sikerült kiásnia magát, miután mellkasig betemették a földbe. A fiatalember azt állítja, a múlt héten, kiszabadulása után értesítette a rendőrséget, akik 24 órán belül elfogták az elkövetőket. A férfi szerint a gyilkosságokat egy szerb uzsorás követte el, akinek egy, az erdőben élő magyar házaspár segített.

Szerbia budapesti nagykövetsége pénteken kora délután közleményt adott ki arról, hogy az elfogott férfi nem szerb állampolgár, és nem is szerb nemzetiségű, hanem információk szerint macedón. A macedón külügyminisztérium péntek este pedig azt közölte, hogy nem kaptak értesítést arról, hogy a csepeli gyilkosságok feltételezett elkövetője macedón állampolgár lenne.

A Népszabadság rendőrségi forrásokra hivatkozva szombaton azt írta a gyanúsítottról, hogy különleges katonai kiképzésben részesült, és a hírhedt szerb parancsnok, Arkan szabadcsapatában harcolt a délszláv háborúkban. A lap szerint állítólag az utolsó áldozata előtt azzal kérkedett, hogy ugyanezzel a módszerrel kínozták a háborúban elfogott ellenséget.

A Bors a gyanúsítottról pedig szombaton azt írta, hogy macedón útlevéllel rendelkező vajdasági magyar, akit háborús bűnök miatt keresnek a szerb hatóságok. A Bors Belgrádból származó információkra hivatkozva szintén azt írta, hogy önkéntesként a férfi Arkan szabadcsapatában harcolt. A lap szerint a férfi három éve szökött Belgrádból Budapestre.