Magyar Nemzet: Beperelheti a Mal Zrt.-t a kormány az iszapkatasztrófa miatt

Vágólapra másolva!
Folyamatban van az a szakmai háttérmunka, amely alapján a kormány el fogja dönteni, hogy beperli-e a Mal Zrt. alumíniumcéget a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa miatt - olvasható a Magyar Nemzetben. A lap azt írja, hogy egy korábbi kormányhatározat alapján az Igazságügyi Minisztérium fogja megvizsgálni a perindítás lehetőségét.
Vágólapra másolva!

A kormány még nem döntött arról, hogy indít-e pert a vörösiszapügyben a Mal Zrt. ellen, a döntés előkészítéséhez szükséges szakmai háttérmunka azonban folyamatban van - tudta meg a Magyar Nemzet hétfőn a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárságtól.

A tavaly október 4-ei vörösiszap-katasztrófa nyomán az állam a Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely körzetében keletkezett vagyoni veszteségek nagy részét pótolta, a lakók pedig hozzájárultak, hogy a kárösszeget az állam hajtsa be a felelőstől - emlékeztet a lap, hozzátéve, hogy egy korábbi kormányhatározat szerint az igazságügyi tárca feladata megvizsgálni a perindítás lehetőségét.

A cég vezetői ellen még tavaly ősszel büntetőeljárás indult, amely jelenleg is tart. A lap úgy tudja, az ügyben eddig hat szakvélemény készült, a legutóbbit az elmúlt napokban ismertette Bakonyi Zoltánnal, a Mal Zrt. akkori és jelenlegi vezérigazgatójával a nyomozóhatóság. Közben folynak a polgári kártérítési perek is, a Fővárosi Bíróságon szeptemberben tizenkét ügyben tartanak meghallgatást - írta a Magyar Nemzet.