Megszűnik Simicska és Nyerges közös svájci cége

Energia, energetika, Simicska Lajos az Adó- és Pénzügyi Hivatal egykori elnöke
Vágólapra másolva!
Befejezi működését az a svájci cég, amely az első közvetlen üzleti kapcsolatot jelentette a két befolyásos, szoros kormányzati kapcsolatokkal rendelkező magyar üzletember, Simicska Lajos és Nyerges Zsolt között. A cég több mint egy éven keresztül létezett, de tevékenységéről nem tudni semmit, és az sem világos, miért döntöttek úgy a tulajdonosok, hogy megszüntetik a vállalkozást.
Vágólapra másolva!

"A társaság a közgyűlés döntésével 2011. augusztus 12-ével feloszlott" - ez olvasható a Moneyhouse cégadatbázisban a Basis Invest GmbH nevű svájci cégről. A Zürichi-tó partján fekvő Zollikon városában bejegyzett társaság két magyar üzletember, Nyerges Zsolt és Simicska Lajos tulajdonában van. Az nem derül ki az adatbázisból, hogy miért szűnik meg a tavaly nyáron alapított vállalkozás, és arra sincs utalás, hogy milyen tevékenységet végzett az elmúlt egy évben. A cégnyilvántartásban mindössze egy általános leírás szerepel arról, hogy a társaság vásárolhat például földet, pénzügyi garanciákat adhat, és különböző ügyletek finanszírozását is végezheti.

A cég jelentőségét az adja, hogy ez volt az első konkrét bizonyíték arra, hogy Simicska és Nyerges üzleti kapcsolatban áll egymással. Előtte legfeljebb politikusokkal és politikai kapcsolatokkal rendelkező üzletemberekkel folytatott háttérbeszélgetésekben hangzottak el olyan információk, hogy a két üzletember szorosan együttműködik üzleti ügyekben. Simicska és Nyerges közös svájci cégéről az [origo] számolt be elsőként egy július elején megjelent cikkben. Egyik üzletember sem nyilatkozik soha üzleti ügyeikről, így tőlük sem lehet megtudni, miért számolják fel a 100 ezer svájci frank (mintegy 23 millió forint) tőkével létrehozott céget (a tőke 77,4 százaléka Simicskáé, 22,6 százaléka pedig Nyergesé).

Kormányzati kötődések

Simicska a kilencvenes évek első felében a Fidesz gazdasági igazgatója volt, majd az első Orbán-kormányban kinevezték az APEH elnökévé. Abban az időben adta az utolsó interjúit, és céges érdekeltségeinek többségétől is megvált azóta, de fideszes politikusok szerint továbbra is meghatározó gazdasági háttérembernek számít a párt környezetében. Nyerges Zsolt szintén szoros kormányzati kapcsolatokkal rendelkezik, ő vásárolta meg például kinevezése előtt Fellegi Tamás fejlesztési minisztertől a tulajdonrészét az egyik legnagyobb magyar médiacégben, az Infocenterben. Nyerges az elnöke a Közgép nevű építőipari cégnek is, amely az elmúlt néhány évben sorra nyerte az állami megbízásokat, és így az ágazat egyik legnagyobb szereplőjévé vált. A Közgép története részletesen megismerhető ebből a cikkünkből.

Forrás: MTI/Kovács Attila
Simicska Lajos egy 1998-as fotón

Simicska régóta kötődik a Fideszhez, és személyesen Orbán Viktor miniszterelnökhöz is. Orbánnal még középiskolás korukból ismerik egymást, majd mindketten az ELTE jogi karán tanultak, és a később Bibó Istvánról elnevezett szakkollégium lakói voltak. Akkori diáktársaik korábban több cikkben és könyvben is szoros barátságként írták le a kapcsolatukat. Nyerges később, az első Orbán-kormány idején tűnt fel a Fidesz körül. Ő is tagja volt annak a szolnoki üzletemberi körnek, ahonnan többen is állami vezetői tisztségbe kerültek az ezredforduló idején (Nyerges a Dunaferr igazgatótanácsának lett tagja 2001-ben). Arról keveset tudni, hogy Simicska és Nyerges között hogyan alakult ki szoros üzleti viszony, de egy, a kettejük viszonyát ismerő, névtelenséget kérő forrás egy korábbi háttérbeszélgetésben az [origo]-nak úgy jellemezte ezt a kapcsolatot, hogy Simicska a stratéga, Nyerges pedig az operatív dolgokért, a napi ügyintézést felel.

"Ne Fidesz-közelinek tűnjön a cég"

A két üzletember svájci érdekeltségére az [origo] akkor talált rá, amikor feldolgoztuk a Közgép érdekeltségébe tartozó, az utóbbi egy évben szintén számos közpénzből finanszírozott megbízást elnyerő energetikai cégcsoport, az E-OS történetét. A jelenleg a Közgép többségi tulajdonában álló cégcsoport korábban egy Walter Hediger nevű svájci férfi által vezetett cég, az Energy Swiss Invest tulajdonában volt 2009 májusa és 2010 novembere között. Ugyan a magyar energetikai cég akkor már többmilliárdos forgalmat bonyolított le, az adózás utáni nyeresége pedig megközelítette a 200 millió forintot, a cégbíróságon fellelhető adásvételi megállapodás szerint a svájci cég névértéken, vagyis mindössze 50 millió forintért adta el a részvényeket a Közgépnek. Ez arra utalt, hogy a svájci társaság valójában csak formailag látta el a tulajdonosi szerepet.

Forrás: Infocenter
Nyerges Zsolt

Az Energy Swisst megelőzően a Nyerges Zsolt által tulajdonolt ARNO '99 volt az E-OS tulajdonosa. Egy, az E-OS felépítésében részt vevőket közelről ismerő forrás az [origo]-nak korában azt mondta, hogy a hozzá eljutott információk alapján az volt a cél a svájciak megjelenésével, hogy a vállalkozásból kikerüljön Nyerges cége, és így "ne Fidesz-közelinek tűnjön a cég". A forrás hozzátette, hogy tudomása szerint Nyerges jó viszonyt ápol a svájci cég vezetőjével. Walter Hedigert korábban az [origo] telefonon és e-mailben is kereste, de nem reagált a megkereséseinkre.