Kényszerleszállást hajtott végre egy kisrepülőgép Fonyódnál

Vágólapra másolva!
Motorhiba miatt egy nádasban landolt egy kisrepülőgép, két utasa sértetlenül szállt ki a gépből.
Vágólapra másolva!

Motorhiba miatt hajtott végre kényszerleszállást egy kisrepülőgép Fonyód mellett szombat délután - közölte a rendőrség.

Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság helyszínen tartózkodó sajtóreferense a balesetről adott korábbi tájékoztatást - amely szerint egyszemélyes kisgép szállt le Fonyód mellett - annyiban pontosította, hogy a gépen, amelyet egy osztrák férfi vezetett, utasként egy nő is volt. Mindketten sértetlenül szálltak ki a kényszerleszálláskor felborult repülőből - tette hozzá.

A Kit-Fox típusú ultrakönnyű repülőgép Fonyódtól mintegy háromszáz méterre, egy torzsásra vágott nádas területen landolt. A szlovák felségjelzésű gép az osztrák férfi tulajdona - közölte a sajtóreferens, hozzátéve, hogy a pilóta már jelezte, gondoskodik a gép elszállításáról.

A Somogy megyei katasztrófavédelem ügyeletese elmondta, hogy a helyszínre riasztott marcali és balatonboglári tűzoltók áramtalanították a kisrepülőt és megakadályozták az üzemanyag elfolyását. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.