Elengedi az IC-pótjegyek árát és vizet oszt a MÁV a hőségriadó miatt

2011.08.22. 22:22

A hőség miatt a MÁV-Start Zrt. elengedi az InterCity vonatok pótjegyeinek árát, a nagyobb vasútállomásokon és az étkezőkocsikban pedig ingyen adja az ásványvizet.

Kedden 11 és 18 óra között a pót- és helyjegyköteles vonatokra csak a helyjegyeket kell az utasoknak megfizetniük, és az Intercityken sem kell a pótjgyekért fizetni. A már előre megváltott pót- és helyjegyek esetén a komfortdíjat pedig visszatérítik - közölte a MÁV-Start Zrt.

A lépést a hőséggel indokolta a vasúttársaság. Szabó Anett, a MÁV-Start szóvivője szerint ugyanis hőségben a fokozott igénybevétel miatt gyakrabban hibásodnak meg a klímaberendezések, és a működőek sem tudnak minden esetben megfelelő hőmérsékletet biztosítani.

A vasúttársaság közleménye szerint a MÁV a a hőség ideje alatt a nagyobb vasútállomásokon és az étkezőkocsikban is ingyen adja az ásványvizet. Az utasok Budapesten a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvaron, valamint a miskolci, a szegedi, a szombathelyi, a debreceni, a pécsi, a szolnoki, a nagykanizsai és a nyíregyházi állomáson a peronon lévő személyzettől kapják az ásványvizet a rendelkezésre álló készlet erejéig, ami naponta összesen több mint harmincezer palack. A vonatokon az étkezőkocsi üzemeltetőjétől lehet kérni az ingyenes ásványvizet.

A szakemberek folyamatosan ellenőrzik a kritikus sínhőmérsékleti pontokat, és amennyiben a 45 Celsius-fokot elérő, illetve meghaladó sínhőmérsékletet mérnek, a MÁV fokozott pályafelügyeletet vezet be. Amennyiben a sínek deformálódását észlelik, a biztonságos közlekedés érdekében sebességkorlátozást vezetnek be, a szabadban dolgozó vasutasok pedig megfelelő védőfelszerelést, óránként 10-15 perc pihenőidőt kapnak, illetve korlátlan mennyiségben fogyaszthatnak ásványvizet. - áll a társaság közelényében.

A Máv-Start a hőség függvényében akár további napokra is meghosszabbítja az intézkedést. Az osztrák ÖBB vasúttársaság által üzemeltetett Railjetekre ugyanakkor a kedvezmény nem vehető igénybe.