Füstmérgezés gyanújával három embert vittek kórházba a Budagyöngyéből

Vágólapra másolva!
Füstölt az egyik hűtőszekrény a Budagyöngye bevásárlóközpontban kedd hajnalban. Három dolgozót füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak.
Vágólapra másolva!

Kedden hajnalban füst miatt riasztották a tűzoltókat a Budagyöngye bevásárlóközponthoz - közölte a Fővárosi Tűzoltóság ügyeletese. A bejelentés hajnali fél négykor érkezett, a kivonuló tűzoltók tüzet nem, csak füstöt találtak, amely az egyik hűtőszekrényben keletkezett. Három dolgozót füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak - tette hozzá.

Hétfőn egy füstölő szekrény miatt kellett elhagyniuk a dolgozóknak egy nagykanizsai bevásárlóközpontot. Vásárlók akkor még nem voltak az épületben, senki sem sérült meg.