Lázár János önkormányzata is tartozik a tankönyvpénzzel

Vágólapra másolva!
A Lázár János fideszes frakcióvezető által irányított Hódmezővásárhely is azon önkormányzatok között van, amelyek milliókkal tartoznak a tankönyvterjesztőknek. A terjesztők a hátralék rendezéséig nem akarják kiszállítani az érintett iskolákba a könyveket. A város több tízmillió forinttal tartozik - a tavalyi könyvek egy részéért sem fizetett még -, de az önkormányzat azt ígéri, hogy szeptember folyamán minden tartozását rendezi.
Vágólapra másolva!

Az [origo] információi szerint a Lázár János Fidesz-frakcióvezető által irányított Hódmezővásárhely önkormányzata több tízmillió forinttal tartozik egy tankönyvterjesztőnek, miután a tavalyi tankönyvek egy részét és az ideieket sem fizette ki. Az önkormányzat - több települési és megyei önkormányzat mellett - így egyike annak a 27-nek, amely nem fizetett időben a tankönyvterjesztőknek.

A Magyar Nemzet keddi számában írt arról, hogy a tankönyvterjesztők egy része bojkottba kezdett, mert számos önkormányzat nem fizette ki a szeptemberben kezdődő tanévhez szükséges tankönyvek árát a terjesztőknek. A terjesztők ezért úgy döntöttek, hogy csak azokat a tankönyveket viszik ki az iskoláknak, amelyekért a diákok szülei fizettek, a rászorulóknak ingyenesen járó - azaz elvileg az önkormányzatok által fizetett - könyveket nem. Egy részük az [origo] terjesztőktől kapott információi szerint azt a módszert választotta, hogy időre leszállítja ugyan az összes tankönyvet, de nem adja birtokba - azaz az iskolák addig nem oszthatják szét vagy használhatják a könyveket, amíg az önkormányzatok nem rendezték a számlát.

Gálik István, akinek tankönyvterjesztéssel foglalkozó vállalkozása összesen 260 iskolát lát el, kérdésünkre megerősítette, hogy Hódmezővásárhely is azok közé a fenntartók közé tartozik, amelyek késve vagy nem fizetnek. Gálik azt mondta, 260-ból 70 iskolát érint a probléma, ezek között vannak azok a hódmezővásárhelyi intézmények is, amelyeket az önkormányzat tart fenn. A vállalkozó kérdésünkre nem akarta megmondani, hogy pontosan mekkora összeggel tartozik a város, de azt az információnkat megerősítette, hogy több tízmillió forintról van szó.

"Három iskolai év telt el, mióta Hódmezővásárhelynek is szállítok" - mondta Gálik, hozzátéve, hogy a tavalyelőtti tankönyvek árát tavaly augusztusban fizették ki, a tavalyiak közül pedig csak egy iskola tankönyveinek az árát fizette ki az önkormányzat még szeptemberben, további néhányat idén tavasszal, a többi pedig még mindig hiányzik. Az idei könyvekért sem fizetett még az önkormányzat, de Gálik szerint a közelmúltban olyan ígéretet kapott tőlük, hogy a tanévkezdésig rendezik a tartozást.

Gálik azt mondta, a fizetéssel csúszó önkormányzatok által fenntartott iskolákba is kiszállítja az összes tankönyvet, de nem adja át, amíg nem fizetnek érte azok, akik tartoznak - vagyis az iskolák nem nyúlhatnak a könyvekhez, és nem oszthatják ki a diákoknak. "Megértem, hogy bajban vannak az önkormányzatok, de ezzel az én cégemet veszélyeztetik" - fogalmazott, hozzátéve, hogy egyre több önkormányzat tologatja a fizetést, az ingyenes könyvek közel ötödének az árával tartoznak.

Göbl Vilmos, a hódmezővásárhelyi önkormányzat sajtószóvivője a tartozásról feltett kérdéseinkre érdemben nem válaszolt, csak annyit közölt, hogy az idei évben is zökkenőmentes lesz a tankönyvek terjesztése a városban. Azt mondta, valamennyi iskolába még ezen a héten kiszállítják a könyveket, köztük az ingyeneseket is, és a diákok át is vehetik őket. "Az önkormányzat a terjesztővel kötött megállapodás szerint teljesít, fizetési kötelezettségünknek várhatóan még szeptember folyamán maradéktalanul eleget fogunk tenni" - tette hozzá.

Hódmezővásárhelynek az idén január 1-jei állapot és árfolyam szerint 23,2 milliárd forint adóssága van. Idén az önkormányzat költségvetése szerint 2 milliárd forintot kell törleszteniük. A város a 13. helyen áll a leginkább eladósodott önkormányzatok listáján, amelyet a Heti Válasz állított össze. (Az önkormányzatok adósságproblémáiról itt olvashat bővebben.)

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden azt nyilatkozta, a következő napokban megkeresi azokat az önkormányzatokat, amelyek nem fizették ki a diákok tankönyveinek árát a forgalmazóknak. Az államtitkár szerint 27 önkormányzatról és mintegy százmilliós tételről van szó, a legnagyobb adós Pest megye. És mivel a gondot részben az okozza, hogy az állam ugyan utalja a tankönyvek árát a fenntartóknak, de azok másra is költhetik a pénzt, Hoffmann jelezte: a jövő évtől a tankönyvtámogatások címkézett tételként szerepelnének a büdzsében. Ez azt jelenti, hogy kizárólag a tankönyvekre lehet majd fordítani ezeket az összegeket.