Népszabadság: Csalhattak az ösztöndíjjal a Károli-egyetemen

Vágólapra másolva!
Hét hónapja nyomoz a BRFK egy 70 milliós ösztöndíjcsalás miatt a Károli Gáspár Református Egyetem feljelentése alapján - írja szerdai számában a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Feljelentést tett a Károli Gáspár Református Egyetem, mert annak vezetése - mint ahogy az intézmény a honlapján is írja -, egy átvilágítás során a hallgatói ösztöndíjak kifizetésével kapcsolatos visszaélésre bukkant - írja a szerdai Népszabadság. Az ügyben a BRFK nyomoz.

A lap úgy tudja, hogy eddig nem azonosított személyek 45 ösztöndíjra nem jogosult hallgató után mintegy 70 millió forintot igényeltek jogosulatlanul, majd a pénzt ismeretlen célra fordították.

Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője a Népszabadságnak elmondta, a rendőrség az ügyben számos tanút hallgatott ki, gyanúsítottjuk azonban egyelőre nincs. A nyomozás határideje szeptemebrben lejár, ám már szinte most biztosra vehető, hogy a rendőrség hosszabbítást kér az ügyészségtől.