Csepeli gyilkosságok: három szálon megy a nyomozás

Vágólapra másolva!
Egy rablási és két emberölési ügyben nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda a csepeli gyilkosságokkal összefüggésben.A rendőrség nyomozói augusztus elején találtak négy elásott holttestet egy erdős területen, de keresik egy olyan férfinek a holttestét is, akit a gyanú szerint szintén Csepelen öltek meg. Az NNI szerint vizsgálják azt is, hogy a három eset összefügg-e egymással, de jelenleg különálló ügyekként kezelik őket.
Vágólapra másolva!

Három, egymástól független ügyben nyomoz a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) a csepeli gyilkosságokkal összefüggésben. Az NNI csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint egy rablási és két gyilkossági ügyben nyomoz a rendőrség. A rendőrség nyomozói augusztus elején találtak négy elásott holttestet Csepelen. Az ügyben a rendőrség napokig nem szólalt meg, később azt közölték, hogy hat embert helyeztek előzetes letartóztatásba, két nappal ezelőtt pedig egy hetediket is letartóztattak. A kedden őrizetbe vett férfi az első, akit emberöléssel gyanúsítottak meg.

A csütörtöki sajtótájékoztatón a rendőrség közölte, hogy az egyik emberölési ügy, amelyben nyomoznak, a négy elásott csepeli holttesttel kapcsolatos. Arról ugyanakkor továbbra sem adnak információt, hogy kik voltak az áldozatok. A másik emberölési ügy egy diósdi férfi halálával kapcsolatos, akit a gyanú szerint szintén Csepelen gyilkoltak meg, a holtteste viszont még nem került elő. Ebben az esetben az NNI tájékoztatása szerint az elkövetőt már elfogták. A rablási ügy a csepeli gyilkosságok egyetlen túlélőjével kapcsolatos, akinek elvették a bankkártyáját és zsarolássál kikényszerítették, hogy árulja el a PIN kódját.

A NNI a nyomozás érdekeire való tekintettel további információkat nem közölt, azt azonban vizsgálják, hogy a szerintük három különálló ügy összefügg-e egymással. A gyanúsítottakról a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője korábban azt mondta: egy olyan bűnözői csoportról van szó, amelynek tagjai a csepeli erdőkben lakó hajléktalanok között élnek. A csoport több súlyos bűncselekményt követett el, rablásokat, illetve valószínűleg gyilkosságokat is. Tavasszal már elfogtak közülük három embert, akik fegyveres rablásokat követtek el élelmiszerüzletekben.

A gyilkosságokkal összefüggésben augusztusban további három embert fogtak el. A rendőrség szerint őrizetbe vették a csoport feltételezett vezetőjét is, róla azonban egyelőre nem tudni, milyen állampolgárságú. Az NNI szerint a férfi macedónnak vallotta magát, ám ezt eddig nem sikerült hitelesen alátámasztani, ezért külföldi hatóságok segítségét kérték.

A gyilkosságokra úgy derült fény, hogy a csoport tagjai egy Erdélyből származó embert bántalmaztak, elvették az értékeit, a bankkártyáját, majd pedig megkötözve otthagyták az erdőben. A férfi azonban meg tudott szökni, és a rendőrség segítségét kérte.