Nem ért egyet a főváros terveivel, lemondott az LMP-s hajléktalanügyi megbízott

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közgyűlés nem vonta vissza azt a rendeletét, melyben szabálysértéssé nyilvánítja az emberek életvitelszerű közterületi tartózkodását, ezért lemondott a hajléktalanügyi megbízott, az LMP-s Somfai Ágnes. Tarlós István főpolgármester azt mondta: sajnálja, de tudomásul vette a döntést.
Vágólapra másolva!

Lemondott tisztségéről Somfai Ágnes fővárosi hajléktalanügyi megbízott, miután Tarlós István főpolgármester bejelentette, nem értenek egyet az ombudsman bírálataival, és nem vonják vissza a hajléktalanokat érintő közterület-használati rendeletet. Szabó Máté korábban arra hívta fel a közgyűlést, hogy 60 napon belül vonja vissza azt a rendeletét, amelyben szabálysértéssé nyilvánítják az emberek életvitelszerű közterületi tartózkodását.

Tarlós István arról beszélt, hogy az ombudsman nem hatóság, így csak ajánlásokat tehet. A főpolgármester egyben jelezte: sajnálja, de tudomásul veszi Somfai Ágnes döntését.

Somfai Ágnes a lemondását a "Fűtött utca-program" közgyűlési vitájában jelentette be. Az ellenzéki képviselő azt vetette fel: ha van 400 millió forintja a fővárosnak a hajléktalanellátásra, akkor az éjjeli menedékhelyek kialakítása-e a legjobb cél, vagy ezt a forrást jobban is el lehetne költeni.
A közgyűlés végül 30 igen, valamint három LMP-s tartózkodás mellett elfogadta a programot. Ennek lényege, hogy három fővárosi ingatlant alakítanak át éjjeli menedékhellyé, ahol 280-350 hajléktalant tudnak majd elhelyezni, várhatóan még az idén.