Várandósnak nevezné a terhes nőket a KDNP

Vágólapra másolva!
Újradefiniálná a család fogalmát, a gyereknevelésből visszatérő szülőknek pedig a versenyszférában is biztosítaná a részmunkaidős foglalkoztatást a KDNP.
Vágólapra másolva!

Törvényben rögzítené a KDNP, hogy a gyermeknevelésből visszatérő szülők a versenyszférában is választhassák a részmunkaidős foglalkoztatást. Ezt kötelező lenne kérés esetén biztosítani, de a munkaadók cserébe járulékkedvezményt kapnának, ennek mértéke egyelőre kérdéses, de meghaladná a jelenlegi 11 százalékot - mondta Harrach Péter, a párt frakcióvezetője az MTI-nek. A kormánypárt szeptemberben terjeszti be a javaslatát, a változtatások januártól léphetnek életbe.

A kerettörvényben újradefiniálják a családok fogalmát is. A jelenlegi elképzelések szerint családnak az számítana, ha egy vagy két szülő gyermeket nevel, de van olyan elképzelés is, amely ebbe a kategóriába sorolná a gyermektelen házaspárokat is. A gyermeket vállalók nyugdíjkedvezményének lehetőségét is megteremtenék. A politikus hozzátette, hogy a szóhasználatban az eddigi "terhes" kifejezést felváltaná a "várandós", a terhességi gyermekágyi segély helyett szülési juttatást szerepeltetnek az indítványban, amiről a Fidesz-frakcióval legkésőbb a pártszövetség hajdúszoboszlói kihelyezett ülésén egyeztetnek majd.